Hollósi Éva

1975-ben születtem Keszthelyen. 2001-ben diplomáztam a Képzőművészeti Egyetemen mint képgrafikus. Kezdetben szobrásznak készültem s az egyetem előtt a színház felé is tettem egy kis kitérőt. A régi ruhák és kosztümök mindig elbűvöltek, s nemcsak a régi ruhák, hanem a korok is. Minden munkámban, legyen az szobor, festmény, vagy grafika, az elmúlt idők hangulata mellett az állandóságot próbálom megidézni, a figurákat mintegy mementóként kiragadva az elmúlásból, "hogy soha többé el ne tűnhessenek" (Vonnegut).

Hollósi Éva

Az első babaszobor egyszerű karácsonyi ajándékként, 1995 körül született, majd gyorsan követte őt a többi is. Hamar ráéreztem ennek az új világnak az ízére. Már előtte rájöttem, hogy nemcsak a két dimenzió kevés kifejezőeszköz számomra, hanem a klasszikus szoborforma is. A teljességre törekedtem minden téren. Ha már háromdimenziós a figura, miért ne lehetne ruhája s haja is? - gondoltam, így kezdtem el "babaszobrokat" készíteni. Bár tulajdonképpen se nem baba, se nem szobor. Az emberek első pillantásra játékszernek tekintik, apró ruháik, kalapjuk, székük miatt, de mivel nincs funkciójuk, - nem lehet velük játszani, és nem mozgathatók,- nem nevezhetők babának sem. Egyszerűen csak olyan szilárd formába öntött egyéniségek, akiknek külön érinthetetlen aurájuk van.

És hogy miként készülnek ezek az "egyéniségek"? A fejet, a kezeket és lábakat agyagból mintázom meg. Az égetés után akrillal lefestem, majd a test drótvázára erősítem, ragasztom őket. A testet gipszből, vagy ritkán papírmaséból építem rá a vázra. Azután pontos szabásminta készítés után varrom meg a ruhát.

Törekszem a korhűségre, vagyis a megvarrás előtt igyekszem minél több adatot gyűjteni az adott kor viseletéről, az alsó ruházattól kezdve a felső ruházatig. (Bár a ruha még így is kevésbé fontos, mint a figura maga,) és végül felragasztom a hajat a fejre. Általában műhajat használok, mert ezzel könnyebb bánni, mint a valódival.

A figurák legtöbbször kedves olvasmányaim főhősei, de ugyanúgy vannak kitalált személyek: általam megidézett fantázia arcok a múltból.

Akkor vagyok igazán elégedett a munkámmal, ha valaki meglepetten így kiált fel valamelyikük láttára: "Olyan ismerős ez az arc, csak tudnám kire hasonlít, már biztos láttam valahol!" Mert így tudom, hogy nemcsak számomra "élnek", hanem mások számára is.

Kiállításaim

Csoportos kiállítások:

***

Önálló kiállítás:

***

Díjak: