Gera Klára

Gera Klára

A festés, rajzolás sokáig kedvenc időtöltésem volt. Gimnáziumi éveim alatt rajzszakkörökbe jártam, majd később megismerkedtem a szövéssel, fonással, gyékényezéssel, nemezeléssel.

Rendszeresen vezetek gyermekfoglalkozásokat, és a szövés mellett 1995 óta egyre inkább a nemezelés felé fordultam. Nagy Maritól és Vidák Istvántól tanultam a nemezelés technikáját. Tagja vagyok a Játékcéhnek, a Kiss Áron Játéktársaságnak, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének és a Magyar Művészi Kézműves Szövetségnek.

Részt veszek csoportos kiállításokon, pályázatokon, s az évente megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepén.

Eddigi kiállításaim:

Mi a nemez?

"Összegubancolódott szőr. A gyapjú nedvesség és nyomkodás hatására, minden kötőanyag nélkül nemezzé (Filz, felt, vojlok, kecse, namad ...) áll össze.

A nemezkészítés története az idők homályába vész. Valószínűleg ázsiai pásztornépek használták először. Egy európai hagyomány szerint Noé találta fel. Hogy bárkáját otthonosabbá tegye, az állatok alá gyapjút szórt. Az utazás végén meglepve észlelte, hogy a gyapjú nemezzé állt össze." (Nagy Mari - Vidák István: Nemezjátékok)

Néhány kiállított munkám:

p01.jpg p02.jpg p03.jpg p04.jpg