«Vissza a kiadványok listájához

Acta Ethnographica Hungarica

An International Journal of Hungary. 44/1-2. sz. Akadémiai Kiadó 1999. 300 l. The Playing Man/Homo Ludens.

A magyar néprajztudomány eredményeit a külföldi tudományos világ felé közvetítő tekintélyes szaklap 44. évfolyamát, amely 1999-es évszámmal, ám 2000-ben jelent meg, szinte teljes terjedelmét "A játszó ember" témájának szentelte.

Andrásfalvy Bertalan főszerkesztő, Barna Gábor szerkesztő Kriston Vízi Józsefet a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely közel két évtizeden keresztül igazgatóját kérte fel a kötet anyagának minél gazdagabb összeállításához segítségül. A túlnyomó részt angol, kisebb hányadában német nyelven megjelent folyóirat-évfolyam nemcsak a külföldi tudományosságot tájékoztatja a hazai játékkultúráról és az abban folyó kutatásokról, hanem gazdag külföldi körképet is nyújt Európa, sőt Eurázsia népeinek játékairól, játszási szokásairól.

Gunda Béla, a debreceni néprajzi tanszék nagynevű, elhunyt professzora szívesen foglalkozott a kultúrának a gyermekjátékokban megbúvó, aktualitását vesztett elemeivel. Feledésbe merülő hiedelmek, egyszerű szerkezetű régi járművek játékokban, játékként fontos szerephez jutnak. A természetben található anyagokból kicsiben megvalósítható a megismert környezet. A nagy tudós azt a gondolatot hagyta ránk örökségül, hogy készüljön el a játékok lexikona.

Györgyi Erzsébet a falusi gyermeknevelést és azon belül a játék szerepét mutatja be gazdagon illusztrált írásában, amely a Néprajzi Múzeumban az 1979. évi Gyermekév alkalmával általa megrendezett kiállítás tárgyi és fényképanyagán alapul.

Lázár Katalin évtizedes munkával dolgozza ki a hazai játékkincs tipológiáját, amelyet részletesen bemutat. Síkra száll a népi játékok tanításának szükségessége és hasznossága mellett: napjaink gyermekei számára az óvoda, iskola közvetítheti ezeket az értékeket.

Három észt muzeológus Kaie Jeeser, Kalle Voolaid, Marge Värv a hagyományos észt játékkal ismertet meg. Feltűnő számos játék szoros kapcsolata a naptári ünnepekkel.

Szapu Magda, a kaposvári Rippl Rónai Múzeum igazgatóhelyettese Somogy megye hagyományos népi játékait mutatja be két igen gazdag helyi gyűjtemény alapján. Gönczi Ferenc tanfelügyelő, majd múzeumigazgató játékszer gyűjteménye és Együd Árpád testnevelő tanár és folklórkutató énekes-mozgásos játék gyűjtései alapján sokoldalú kép rajzolódik ki ennek a fővárostól távol eső területnek sokoldalú játékkultúrájáról.

A Balatonfelvidék parasztgyermekeinek szerepjátékait S. Laczkovits Emőke gyűjtötte össze, és értékelte jelentőségüket a szocializáció terén.

A húsvéti tojásokkal való játék Európa számos népénél szokásban van. A német nyelvterületen különösen gazdag változatosságban fordulnak elő. Bernd Schmelz tollából olvashatunk összefoglalást ezekről az ősi játékokról. A tojásokkal való játékok a jelenkorban sem múlnak el, hanem alkalmazkodnak a mai ember igényeihez.

A közelmúltban elhunyt Katona Imre a bicskával való játszás egykor népszerű módjait ismertette, a játékok tipológiáját is elkészítve.

Gazda Klára, a kolozsvári egyetem oktatója kiváló tanulmányában a hintázás szerepét vizsgálja a hazai játékkultúrában, illetve általában a néphagyományban. Elmélyült elemzései a hintázás hiedelem- és kultuszbeli hátterét világítják meg, amely az ünnepi alkalmak hintázási szokásai nyomán vált felismerhetővé.

Kovács György és Kovácsné Bakosi Éva, a hajdúböszörményi Wargha István Főiskola vezető személyiségei az ezredforduló gyermekeinek játékát vizsgálták: hogyan, milyen játékokat játszanak. Kimutatásaikból - sok más fontos részlet mellett -megtudhatjuk: a fiúk számára a járművek, állatok, építőjátékok napjainkig sem veszítettek kedveltsé-gükből, amint a leányok körében a babázás, a főzőcske, a felnőttek ruháinak felöltése. Csak a vágyott jármű a valódi autó lett, az óhajtott baba pedig a Barbie.

Fábián Dénes Zoltán a játékkatonákról: azok előállításáról, gyűjtéséről és a velük játszás szokásairól írt. Megtudhatjuk tőle, hogy 1866-ban Erzsébet királyné Rudolf fiának 50 magyarországi játékkatonát ajándékozott, Gizella leányának pedig magyar ruhás babákat. A gazdagon illusztrált dolgozat végigvezet bennünket a katonafigurák évezredes történetén, különös tekintettel az utóbbi évszázadok különböző technikákkal készült játékkatonáira, amelyek útja napjainkra a műanyagokból készült katonákig vezetett el.

Csornai-Kovács Tamás a mongol városokban játszott játékokat figyelte meg, és mutatja be néhány illusztrációval. A játékkincs változása a letelepült életmódra áttéréssel függ össze.

Arz, Franz a sárkányépítés, sárkányeresztés ázsiai gyakorlatáról ír. Megállapítja, hogy ez a több mint kétezer éves, Kínából kiindulva először Ázsiában, majd az európai kultúrkörben is elterjedt tevékenység kultikus jelentőségéből veszített ugyan, ám napjainkig népszerű játékként is.

Gougoulis, Cleo (Görögország) a gyermekek iskolai életet kigúnyoló játékainak kapcsolatát mutatja ki a népi dramatikus játékokkal, elsősorban az úgynevezett "karagöz"-zel.

Olszewska, Bozena (Lengyelország) a népi játékszerekről készített összeállítást Északnyugat-Lengyelország múzeumi gyűjteményei alapján. Házilagos készítésű, ügyes barkácsolók munkálta és szakszerű kisiparosi munkákat találunk anyagában, amelynek feltűnő részét képezik ötletes, mozgásra képes konstrukciók.

Dvoráková, Hana - Cseh-e a cseh játékszer? - kérdést teszi fel. Közismertek a cseh háziipari fa játékszerek, - amelyek az osztrák, német centrumok termékeivel, illetve ezen országok vevőközönségének ízlésével kapcsolatban alakultak - s amelyeket a XX. század kezdetétől az olcsó, gyárilag, szériában készítettek szorítottak háttérbe. A cseh háziipari fajáték sorsát azonban iparművészek lendítették fel, s mára - az ehhez megnyert állami támogatásnak is köszönhetően - a cseh fajáték nemzeti jelképpé, turisták által keresett emléktárggyá vált.

Voigt Vilmos címként: - a kártyák naptáram és imádságos könyvem - kijelentést választotta, amelyet egy nemzetközi méretekben ismert anekdotából idéz a katonáról, aki kártyapakliját a templomban használta, s ehhez bibliai magyarázatot is talált. Hiszen valamennyi, a kártyákon szereplő számjegy jelentőséggel bír a bibliában is... A hazánkban több ízben, többféle szereplővel feljegyzett anekdota kapcsolatát a "Katekizmusi ének"-kel Scheiber Sándor professzor mutatta ki.

van den Berg, Marcel az emlékkönyvek vezetésének flandriai szokásáról írt. Milyen könyveket használtak erre a célra, kik adtak ilyet ajándékba? Kik a tulajdonosok, kik a beírók? Milyen rajzok, milyen szövegek - költemények - kerültek az emlékkönyvekbe, s honnan vették ezeket? S végül: mit is jelent az emlékkönyv tulajdonosa számára? A kérésekre nyert válaszok valószínűleg hasonlóak lennének egy hazai kutatásnál is. Egy bizonyos: minden sematikusság és utánzás mellett a tizenévesek alkotóképessége is megmutatkozik az emlékkönyvi beírásokban, rajzokban.

Györgyi Erzsébet a Kiss Áron Magyar Játék Társaság első tíz évi működését ismerteti.

Kriston Vízi József a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, Magyarország első játékmúzeuma első éveiről, sokoldalú működéséről, terveiről számol be sok figyelemreméltó, követendő példával.

A számban található könyvismertetések közül kettő szintén a játék világához kapcsolódik.

Bagyinszki Ágoston Péter. Az Isten, az ember és a játék. Agapé Kiadó, Szeged 1998. 148 lap.
A teológus szerző a játék elméleti szakirodalmának alapos áttekintése után keresztény szempontból tárgyalja a játékot mint Isten játékát a teremtésben, az ember játékát az élet színjátékában. Ehhez kapcsolódva az Egyház is a maga játékát folytatja, amely az örök boldogsághoz vezet - s amely maga is játék.

T. Bereczki Ibolya: Gyermekvilág a régi magyar falun cím alatt adta ki két vaskos kötetben az 1993. október 15-16-án Jászberényben és Szolnokon megtartott nagysikerű konferencián elhangzott ötvenöt előadás szövegét. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 50. Szolnok 1995. 346+449 lap, gazdagon illusztrálva.

Talán lesz egyszer a játékkultúrának olyan évkönyve Magyarországon, amely rendszeresen nyújt e kötethez hasonló szolgáltatást!

Dr. Györgyi Erzsébet