«Szerzőink «Vissza a szerző cikkeinek listájához

Zorkóczy Miklósné

Rongyosláda-kincsesláda - 2.

(Elhangzott a 2002. évi Győri Babakonferencián.)

A ruházat díszítőelemei

Az elmúlt évben volt alkalmam egy előadás keretében ismertetni azokat a textilféleségeket, melyek behelyettesítésével minden babás nagy küzdelmet vív. Ha az elmondottaknak csak csekély hányadát a magatok hasznára és a babázás javára tudtátok fordítani, vagy a fantáziátok dolgozni kezdett, akkor már a Rongyosláda - kincsesláda/1 nem hangzott el hiába. A tavalyihoz hasonlóan nagy lelkesedéssel készültem a következő nagy témakörre, ami is a díszítőelemekkel, ill. azok arányos elkészítésével - behelyettesítésével foglalkozik.

Meg kell jegyezzem, hogy miután az összegyűjtött jegyzeteimet teljes egészében végignéztem, rá kellett jönnöm, hogy ez egy többkötetes regény megírásához alkalmas anyag, és alapos rövidítésre szorul. Hiába próbáltam sallangmentessé tenni terjedelmes irományomat, akkor is egy hosszú délután programja maradt, így kiemeltem a csak a ruhadíszeket, s így talán sikerül belegyömöszölni 40 percbe. A tartozékok (fejrevalók, övek, tarsolyok, lábbelik, ékszerek) lemaradtak. Az elvi részhez kötődik a technikai, és ez lényegesen terjedelmesebb a tavalyinál. A téma időrendi csoportosítását most is művészettörténeti korok szerint teszem, így máris hozzárendeltem a textíliákhoz.

X-XII. sz. Honfoglalás és Árpádkor

ROMÁN (de a kor divatja nem, vagy csak egészen csekély mértékben jellemző viseletünkre)

A X. században egy keleti, színt, pompát kedvelő, nomád népcsoport lovagolt be a Kárpát medencébe, hazát választani. Állattartásra, legeltetésre, később földművelésre igen alkalmasnak is bizonyult a hely, csak tiszteletreméltó eleink teljesen figyelmen kívül hagyták azt a szomorú tényt, hogy a szélsőséges időjárás és a talajviszonyok alkatmatlanok tárgyi emlékeik megőrzésére. A textil, szőr, bőr holmik teljes egészében tönkrementek, a csekély számú régészeti lelet, fém és cseréptárgyai a honfoglaló magyarok viseletkultúrájának megismeréséhez bizony kevés.

László Gyula fantáziájának köszönhetően van képünk erről a korszakról. Tehát nem tehetünk egyebet, minthogy bízunk abban a tudományos megalapozottságban, melynek birtokában megszülettek az ő ALAKJAI. A tudományos világ véleménye erről a témáról megoszló. Becsületesen ki kell jelenteni, néprajzilag László Gyula elképzelése nem elfogadott! Mivel hiteles adataink nincsenek, ha ábrázolni akarunk csak ezt tudjuk forrásnak tekinteni. (Mint ahogyan ezt a textíliák tárgyalásánál is tettem.)

A bemutatott rajzok alapján pompázatos ruhákban rabolták végig fél Európát őseink. Legszembetűnőbb a fémdíszek sokasága és változatossága. Szalagszerűen elhelyezve, vagy szegőpántra dolgozva ékítette a ruházat elejét és alját. A rajzok tanulsága szerint készülhettek nemesfémből, de főleg a férfiak öltözetén nagyobb bronzveretek és csüngők láthatók. Elvétve akad a fémdíszek között néhány színes - kék, zöld, piros, - ami a zománc alkalmazására utal. Formájuk egyszerű - kerek, szögletes, vagy levél alakú.

A szegőszalag díszítésére ritkábban, de használtak stilizált levelekből és szárból álló füzért, ami valószínűleg festett lehetett, mivel a fonállá történő hímzéstechnikát még nem ismerhették. Bőr és nemezholmiknál használják a "rátétet" vörös, kék, és zöld színekben, nagy formátumú, tömör stilizált virágmotívumok képében.

A kereszténység felvétele nemcsak morális követelményeket támaszt, hanem a papság keményen fellép a "pogány módi" ellen. A ruházat egyszerűsödik, eldísztelenedik. (De a keleties jellegét még mindig nem veszíti el!!)

XII-XV. sz. GÓTIKA

A XIII. században újabb keleti hatás érkezik. A kunok és jászok betelepítése ám közfelháborodást okoz, mégsem marad hatástalan - az egyébként is pompakedvelő népre - azok fényűző keleties ruházata. (Kötöny kun király köntösének puszta látványa IV. Béla egész udvartartását felkavarja.)

A korai gótika komor színvilágának új csillogást adnak - az ismét használatos, s tán soha el nem feledett boglárok, veretek, zománcdíszék. Sőt megjelennek a főrendiek ruházatán a drágakövek. Az alacsonyabb rendűekén - ennek kedves utánzatát, a mai napig is kedvelt GYÖNGYÖT alkalmazzák. A drágakövet és gyöngyöt elszórva és kiemelve, nemritkán fém foglalatba helyezik el. A szegőszalagok szélesebbé válnak, (már a ruha ujjára, sőt a felkarra is kerülnek) díszítményük gazdagabb, többféle elemet egyszerre használnak. A lapdíszek, boglárok kidolgozása egyre mívesebb.

A késői gótika szakaszában a ruházaton megjelenik a fémszálas díszítés. Ez a díszítési mód még nem nevezhető hímzésnek, inkább a paszománt őse. A fémszálak (skófium) sodrata, jó tartása miatt, alkalmas volt különböző figurák készítésére, amik utólag kerültek a kelmére, vagy szegőpántra.

A rátét még mindig használatos, csak a plasztikusabb változatában. Két-három anyagréteg egymásra helyezésével érik el a kívánt hatást.

A XIV. században megjelennek a nemes prémek, -nyest, coboly, hermelin stb, - melyeket nemcsak bélelésre, de női, férfi ruhák díszítésére is használnak.

A XIV. sz. végén, XV. sz. elején jelentkező új szabásvonal már kizárja a pertlivel történő rögzítést, - szükségszerűen magával hozza a zárócsatok és gombok alkalmazását. A gomb őse a "pityke" - félgömb alakú füles fémgomb. Készülhet ezüstből, aranyozott ezüstből, de a legelterjedtebb az ónból készült változata. Csak férfiruhákon használatos! A "pitykét" a népviselet egészen a kivetkőzésig megőrizte, laposabb formában férfi ruhadarabokon, de nagyon ritkán került női ruhára.

XV.-XVI. sz. RENESZÁNSZ

A későgótika - mint látjuk számos engedményt tesz, lassan kezdi elveszteni szigorúságát, a ruházat a testhez kezd igazodni.

Hazánkban az öltözködés terén Hunyadi Mátyás felesége, Beatrix jelenti a nagy változást. Itáliai hölgyeivel és lovagjaival, hozza az "udvarba" az új divatirányzatot. Az öltözékek kényelmesebbek és színesek, és a díszítőelemek sora is jelentősen kibővül.

A nemes prémek mellé felzárkózik a HÍMZÉS!! Arany, ezüst és selyem változata is. Tartja helyét a drágakő és a gyöngy, de már nemcsak a nyak körül, hanem a szoknyák szélén is. A pitykét az úri viseletben felváltják a szebbnél szebb arany, ezüst és zománc gombok, melyek egy-egy díszruhán kimondott ötvösremekek. Nagyságuk változó, a mogyorónyitól a diónyiig mindenféle méret lehetséges.

Hódított az új viselet, és el is olaszosodott volna a divat, ha újabb keleti "hatás" nem éri szegény hazánkat. (Ezek a törökök voltak.)

Tüzes színeik, és katonás "lóratermett" ruhadarabjaik, tetszetős kelméik a keleties pompa nagyonis közel áll a honi ízlésvilághoz. A török ellen folytatott hosszú küzdelem erősítette a nemzeti tudatot, és elindul pályáján az Európa szerte megcsodált "magyar ruha". Érdekes módon a férfi viselet kapja meg hamarabb egyéni arcát.

A testhez idomuló dolmány, a köpeny, nagy díszítendő felületeket kínál. A dolmányok elejét és ujját dús arany, ezüst hímzés fedi, a merev geometrikus mintázat helyére kecses levél és stilizált virágmotívumok kerülnek.

A köpenyek nyakát, és gombolóját arany, ezüst zsinórdísz ékíti. A női szoknyákra is hímzés kerül. Mivel a hímzésnek hazánkban nincs nagy múltja, így esetenként hölgyeink török nemesasszonyokhoz fordulnak mintáért.

XVII.-XVIII. sz. BAROKK

1686-tól a keleti hatás mind kevesebb befolyással van öltözetünkre, - ám a nyugati irányzat (a Habsburg birodalomhoz tartozás jegyében) nagy jelentőségű. A barokk díszítések tekintetében tobzódik. Több új elem gazdagítja az egyébként is díszes ruházatot. Belép a CSIPKE!!, - ami a mai napig szerves tartozéka még a mai ember öltözetének is. Természetesen a nehéz vertcsipkéről van szó, ami az északi államokból kerül hozzánk. Gallér képében debütál, és igen gyorsan népszerűvé válik.

A kézzel vert csipkét hamarosan követi gyári testvére a szövött csipke, ami már alkalmas különféle ruhadarabok elkészítésére, kiegészítésére. A változatos mintázatú csipke kínálja magát a tovább díszítésre. Arany, ezüst, vagy csak selyem hímmel teszik még változatosabbá. A gyári csipke készítéséhez többféle fonalat is használatos vékony és vastagabb kivitelben, többféle méretben, de a színe még mindig fehér. Fémszálak szövedékéből elkészül az arany, ezüst csipke.

A szoknyák díszei is mind igényesebbé válnak. Széles arany, ezüst úrihimzés díszíti pl. Brandenburgi Katalin (Bethlen Gábor felesége, 1626) díszruháját. Bethlen Gábor dolmánya sem marad el Katalin asszony ruhája mögött, sőt Nádasdy Ferenc országbíró dolmánya és köpenye is említésre méltó. A dús hímzés (vagy csipkerátét) majdnem teljesen elfedi a kelmét.

Ha már Nádasdy grófot megemlítettem, meg nem állom, hogy kedvencemet (feleségét) Eszterházy Anna Juliannát meg ne említsem. Block festménye egy olyan öltözetet örökített meg, amit nem lehet eleget nézni. A ruha gallérrészének nyakékszerű kiképzése ékkövekkel és csüngőkkel honfoglaláskori elemeket őriz. A szoknya és váll hímzése csodálatos. A vörös - kék szintén ősi színösszetétel. Átlátszó fátyolköténye tisztán láttatja ezt a gyönyörű kompozíciót. A ruha érdekessége a hosszú, többsoros összefogott igazgyöngysor.

Visszatérnék még Nádasdy Ferenc képéhez, azaz az ő ruhájához, és felhívnám a figyelmet a gombokra! - Illetőleg a divat visszaváltozására, mivel megjelenik újólag a zománc! Tompos Lilla "A dolmányszabás módosulása a 16. századtól a 18. századig" című munkájában külön kitér a különlegesen kiképzett festett dolmánykapcsokra és gombokra.

XVIII.-XIX. sz. ROKOKÓ

Hazánkig a rokokó végletes öltözködési stílusa nem ért el. Az öltözetek vonala ugyan követi a divatot, de lényegesen visszafogottabb formában. A rokokó továbbviszi a barokk összes díszítőelemét, kiegészítve fodrokkal és szalagcsokrokkal. A vert és szövött csipke mellé felzárkózik a varrt csipke kézi és gépi változata. De mivel a csipkékből lényegesen nagyobb mennyiség kerül a ruhára, a ráhímzés elmarad.

A XIX. században biedermeier hatásra a szalagcsokrok száma megnő, és a fodrok, csipkék tömege is, a maradék helyet selyemből és viaszból készült művirágok töltik ki. A művirág használata a népviseletben mindvégig meg is marad. Az eddig egyszínű szalagokra is minta kerül, és megszületik az igazán közkedvelt jaqartszalag, a szivárvány minden színében, és a legkülönbözőbb mintákkal.

A gyáripar díszítőelemek tekintetében ontja a különféle kézimunkát utánzó pótlékokat, amik ugyan igen drágák, de szabályosak, tetszetősek, változatosak, s a kézimunkát nemcsak a polgári, de a paraszti felsőruháról is gyorsan lesöprik.

Az 1800-as években a nemzeti tudat ismételt fellángolása a biedermeier nemesi és polgári divatot visszafordítja a "magyar ruha" felé.

A nehéz, és már be sem szerezhető boglárok helyett új "fémutánzó" kerül a ruhára a FLITTER. A férfiruhák dús zsinórdísze visszafogottabbá lesz, de átmenekedik egyes női ruhadarabokra is. A gombok többszáz éves múltja csak a férfidivat szempontjából jelentős, mivel a női öltözeteken csak a XVIII. sz végén jelenik meg, ott is csak a férfiaktól átöröklött mentén. Női ruhák gombbal a XIX. sz. második felében készülnek.

Dolgozatom a teljesség igénye nélkül készült. Nem is lehet tőlem korrekt divattörténeti munkát elvárni, - célom most sem a divattörténészek tevékenységébe való kontárkodás, hanem azoknak a technikai megoldásoknak a közreadása, amit már egyszer valami kapcsán kiszenvedtem. Nagy örömömre szolgálna, ha bármilyen csekély mértékben, de hasznotokra válna.

A felkészülésemben segítségemre volt személyes konzultáció keretében: Ék Erzsébet jelmeztervező.

Felhasznált irodalom:
Régi magyar öltözködés
Domanovszky: Korok ruhái
Nemes: A magyar viseletek története
Tompos Lilla: A dolmányszabás módosulása a 16. századtól a 18. századig.

Vissza a lap tetejére