"Játszani is engedd..."

« Szerzőink « Vissza a szerző cikkeinek listájához

Stéfely Zsuzsanna

"Játszani is engedd..."

... és ha nem szép, nem okos, de fejlődése eltér az egészséges gyermekek fejlődésétől, valamilyen sérüléssel küzd, akkor engedd csak játszani igazán!

A fejlődésében akadályozott gyermek besorolást kap. Megállapítják, milyen mértékben tér el az átlagos kívánalmaktól. Lesz intelligencia-hányadosa, "rajzkora" stb. A mért adatok elmaradnak az ún. standard normális értékektől.

Mi a helyzet a játékkal? A "játékkorral"? Ha megmérhető és leírható, hogy az adott gyermek 9-10 éves kora ellenére 4-5 éves korú kisgyermek szokványos teljesítményeit mutatja, nem kézenfekvő-e, hogy élettevékenységei zömét a játék tegye ki, a vele való foglalkozásokat a játékosság hassa át, határozza meg? Dehogynem.

A sérült gyermeket el kell árasztani játékokkal. Jól megválasztott, átgondolt, szó szerint testre szabott eszközökkel és feladatokkal. Váltakoztatva a nehézségi fokokat, pontosan abban a mértékben, amennyit csak elbír.

Nagyrabecsült kollégáim, tanáraim Zsótér Zsuzsanna, Tunyogi Erzsébet és tanártársaim eredményei is bizonyítják, hogy ha elegendő időt tölthet a sérült kisgyermek játékkal - szinte kizárólag irányított, megtervezett, megszervezett lehetőségekkel - megjelennek azok a tulajdonságok, melyeket a hagyományos, iskolás-fegyelmezős rendszerben hiába várunk hónapokon, esetleg éveken át: az önfegyelem, a saját maga és mások iránt érzett bizalom, a kötelességek belsővé válása, gyakorlása, sőt a saját gyöngeségek, az egészséges társak és felnőttek - a számára mások - elfogadása.

(Itt jegyzem meg, lévén négy saját gyermek anyja, hogy a játékosság mint vezérelv a nevelésben általában is segítő tényező.)

A folyamatos játék (ötvözve mesehallgatással, énekes- hangszeres gyakorlási formákkal) energiákat csoportosít át, szelepeket nyit ki. Természetes működő közege minden kisgyermeknek. A derű, az öröm, ami kísérője e tevékenységnek, kirekeszti a résztvevők saját maguk és mások iránt érzett ún. negatív érzelmeit, a haragot, az agressziót. [Rendszerint a magatartás zavara szokott elsődleges gond lenni a közösségbe illesztéskor. Másrészt a játékot irányító - szervező pedagógusra is ráfér a közös játék jóleső hozadéka.]

E tevékenység segíti a sérült gyermek bezártsága függönyét magamagának elhúzogatni, mögüle kikukucskálni, esetleg rövid ideig elő is bújni.

Kedves nyárvégi élményem egy beszédzavarral küzdő fiú megnyilatkozása. Két hónapja dolgoztunk együtt, természetesen az eddig ismertetett elvek szerint, amikor egy hosszú feladatsor után - a kötelező olvasmányt dolgoztuk fel drámajáték formájában - megkövülten nézett rám a majd' 17 esztendős legény: - Zsuzsa néni, észre tetszett venni valamit? - Ezután, kérdő tekintetemre válaszolva: - Az utóbbi negyed órában elfelejtettem dadogni!

Nem mondtam neki, hogy azért van az összes próbálkozásom, azért készültem két órát az együtt eltöltendő foglalkozásra, hogy ilyen és ehhez hasonló pillanatokat éljen át. Helyette azt válaszoltam, hogy jól éreztem magam a jelenetben (amiben ő volt Mirigy és én Csongor) és még sok hasonló élményt kívánok neki is és magamnak is.

Remélem, sok tanártársam érzi megerősítve tapasztalataival gondolataimat! Hadd forduljak hozzájuk azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy segítsenek összegyűjteni mindazt az eszközt, játékos feladatsort, amellyel a sérült gyermekek állapotának javítását elősegíthetjük.

Szeretném maradéktalanul teljesíteni, és ha módom lesz rá, tovább is vinni a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány (1134 Budapest Dózsa György út 144.) nemes elgondolását és felajánlását: a 2002. szeptember 1-je és 2003. május 31-e közötti időben támogat egy programot, amelyben fejlesztő eszközöket, didaktikus játékokat készítenek maguk a sérült gyermekek tanári segítséggel. Ezeket a tárgyakat felhasználhatják saját foglalkozásaikon, illetve az előkészítő műhelyen keresztül eljuttathatják hasonló gondokkal küzdő gyermekeknek, fiataloknak.

Az együttgondolkodást, a segítséget köszönöm.