Sajtótájékoztató

«Szerzőink «Vissza a rólunk írt cikkek listájához

Játékvásár Nürnbergben

Spielwarenmesse eG

Meghívást kaptunk a Nürnbergi Játékvásár sajtótájékoztatójára. Közreadjuk a szervezők által kiadott, kissé rövidített információs anyagot:

A világon játékra kiadott összeg 70 milliárd dollár körül mozog évente, és ebből Európára 16,1 milliárd dollár jutott tavalyelőtt. Mivel földrészünkön az egy gyermekre jutó játékköltés két év alatt 100 dollárról 148 dollárra nőtt, egyre nagyobb az érdeklődés a nürnbergi rendezvény iránt, amit 2003. január 30. és február 4. között rendeznek.

Amíg Magyarországról a kiállítók száma a legutóbbi négy év során 9-10 között váltakozott, addig megnőtt a beszerzési szándékkal érkező szakmai látogatók száma. A tavalyelőtt regisztrált 328-cal szemben idén már 615 magyart regisztráltak a játékgyártók és - kereskedők legnagyobb szakvásárán Nürnbergben.

- Több mint 110 országra kiterjedő ügyfélkörrel rendelkezünk, és a kiállítás nemzetközi jellege évről évre erősödik - hangsúlyozta dr. Seidensticker, a Nürnbergi Nemzetközi Játékvásár marketing osztályvezetője a budapesti Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarában (www.duihk.hu) tartott beszélgetés során. - Hat év alatt a kiállítók száma 142-vel emelkedett, és idén elérte a 2837-et. A külföldi kiállító cégek száma viszont 272-vel nőtt, és ebben az évben 1667-en jöttek el.

Még dinamikusabban fejlődik a szakmai látogatók létszáma. Idén a négy évvel korábbihoz képest már 50 százalékkal több látogatót, összesen 33 570 személyt regisztráltak, akiknek a fele külföldről érkezett Nürnbergbe. A külföldi látogatók száma négy év alatt megduplázódott. A nagy érdeklődést mutatja, hogy legutóbb 42 ország összesen 2800 újságírója tájékoztatott a rendezvényről.

Nürnbergben a játékvásáron 1 millió terméket mutatnak be. Ebből mintegy 60 000 újdonság vagy továbbfejlesztett változat.

A közhiedelemmel ellentétben a játékok célcsoportját nem kizárólag gyermekek alkotják. A felnőttek ugyanis nagy vásárlóerejű játékgyűjtők. Egy-egy, számukra értékes darabért 500 Eurónál, azaz mintegy 110-120 000 forintnál is nagyobb összeget hajlandók megadni. Például Németországban és az USA-ban az 50 éven felüli korcsoport saját célú vásárlásai a játékforgalom 7 százalékát teszik ki. A nürnbergi játékvásár kiemelt árucsoportjai közé tartoznak a klasszikus játékok, modellvasút és modellezés, interaktív és szórakoztató szoftverek, hobbi és barkácsolás, tréfás és partiáruk, valamint a klasszikus szuvenírek. A nürnbergi vásár szervezője külföldön is sikerrel terjeszkedik. A Kínai Játékgyártók Egyesületével közösen először szervezik meg Shanghai városában a Nemzetközi Játék- és Ajándékvásárt, egyelőre 100 kiállító részvételével.

Ázsiában ugyanúgy évi 17 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le a játékpiac, mint Európában. Nagy különbség viszont, hogy ott 1.038 milliárd tizennégy éven aluli gyermek él, míg a mi földrészünkön csak 126 millió, így Ázsiában mindössze 13 dollár az egy gyermekre jutó játékköltés évente.
További részletes információk a Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamaránál Némethy Mártától (1024 Budapest, Lövőház u. 30., Tel.: (1)345-7628, Fax: (1)345-7644), illetve a www.spielwarenmesse.de honlapon szerezhetők be.