Tanulmány

«Szerzőink «Vissza a szerző cikkeinek listájához

Dr. Moskovszky Éva:

Parányi porcelánok parádéja

Időszaki kiállítás a Fehérvári Babaházban

2003. november 15.

A Fehérvári Babaházban több együttesben szép kis porcelán- és üvegedényekkel megterített asztal körül ülnek a babagyermekek, ezenkívül egy nagy falivitrin mutatja be, milyen porcelánedényeket, étkészleteket készítettek babaméretben a 19. században, a 20. sz. elején. Az állomány máig gyarapodik, több látogató ugyanis úgy érezte, hogy bár a játék rendeltetése az, hogy játsszanak vele, kár volna a családi babaedénykéket ügyetlen gyermekkezekre bízni. Mire való a műanyag? A Babaház vitrinjében viszont sok gyereket és felnőttet gyönyörködtethetnének dédmama babaszervízei. Ajándékozóink nevét feltüntetjük a játékok mellett.

Ezt az időszakos kiállítást egy vendégkönyvi bejegyzés hatására rendeztük meg. Egy belga játékgyűjtő hölgy azt írta be, hogy bár sok szép antik játékot látott már múzeumokban, de ilyen sok és kitűnő minőségű babaporcelánban még nem gyönyörködhetett egyetlen játékmúzeumban sem. Valóban, a kiállított, főleg cseh és türingiai, kézzel festett porcelánok még a játékokat egy bizonyos távolságtartással szemlélő felnőtt látogatókat is megfogják. Olyan ritkaságok is láthatók itt, mint kék csipkemintás (Ranftlmuster) kőedény babaedények, köztük kis tejforraló lábas a 19. század elejéről; két, egymástól csak a kis virágok színében különböző herendi szervíz megmaradt darabjai, amilyeneket még a herendi múzeum vezetője sem ismert. A babaporcelánok nagy része német (türingiai) és cseh; kézi festéssel vagy egy rézlapról átvitt sokszorosítási eljárással készültek. "Hátha még azokat a gyönyörűségeket látnák, amelyeket most is vitrinemben őrzök!" - gondoltam magamban, és a gondolatot tett követte. Ha pedig már rendezünk egy időszakos kiállítást, érdemes "kölcsönkérni" a babáktól azokat az apró porcelánokat is, amelyek most az állandó kiállítás kis szobáiban, vitrinek mélyén rejtőznek.

A játékokban mint kicsinyítő tükrökben figyelhetjük meg az életet. Ezért hasznos az életmód-kutatóknak is tanulmányozniuk a régi gyermekjátékokat, mert sok minden megőrződött ezekből a törékeny, pusztulásnak kitett kis jószágokból, amelyeknek életnagyságú mását elfújta az idők szele. A régi babaporcelánoknál megcsodálhatjuk, hogy a művész-mesteremberek ugyanolyan gondot fordítottak rájuk, mint azokra a csészékre, tányérokra, amelyekről a porcelán európai felfedezése után jónéhány évtizedig csak főúri asztaloknál étkeztek.

A porcelánt, a kerámiának ezt a szép változatát, Kínában fedezték fel, és titkát sokáig őrizték. Magukat az edényeket szívesen exportálták, megrendelésre európai ízlésűeket is festettek, mert a gazdagok nem sajnálták a pénzt, hogy fényűző otthonaikat díszítsék a "fehér arannyal". A porcelánt a tengeri szállítás drágította meg - és ne feledjük, a Szuezi-csatornát csak 1869-ben nyitották meg, a hajóknak, hosszú utat kellett megtenniük a veszedelmes tengereken, ahol kalózok egyenesen porcelánszállítmányok elfogására szakosodtak. (Az utóbbi évtizedekben búvárok nemcsak arany-, de porcelánkincsek után is kutatnak a tenger fenekén.) Vezetett ugyan Kínából Európába szárazföldi út is, az ún. Selyemút, amelyen persze fűszereket és teát is szállítottak hosszú évszázadokon át, de a porcelán ezekhez képest nehéz és törékeny jószág volt.

Már a 16. sz. második felében próbálkoztak Európában porcelánkészítéssel, (Medici-porcelán), de csak a 18. sz. legelején sikerült Meissenben a szász választófejedelem megbízásából kísérletező Böttgernek valódi, a kínai porcelánnal lényegében megegyező terméket, keményporcelánt előállítani kaolinból, földpátból és kvarcból. A titok nem maradt titok, adták-vették, és már a század közepére jónéhány porcelángyár működött szerte Európában. Jelentőségük egyre nagyobb lett, mert már nemcsak a díszedények iránt volt nagy a kereslet, de a főúri háztartásokban az ezüst- vagy óntányérokat és tálakat is felváltották a porcelánból készültek; a tehetősek gyönyörű étkészletekkel versenyeztek egymással. A 18. század legvégére már csökkentek az előállítási költségek, és a polgárság körében is státusszimbólum lett a porcelán szervíz - ha nem is luxuskivitelben. A széles körben elterjedő tea-mánia következtében igény volt a teásedényekre - és erre a célra a porcelán, vagy a kemény, vörös kőedény felel meg legjobban.

Mikor került a porcelánedény a babaszobákba? Auguste Dorothea hercegnőnek, a Schwarzburg-Arnstadt-i fejedelem hitvesének híres mini-birodalma, a Monplaisir, a 18. sz. legelejétől növekedett az arnstadti (Thüringia) udvarban. A hölgy sohasem szánta játszás céljaira, hiszen nem voltak gyermekei. A kortársak egy - finoman fogalmazva - megszállott gyűjtő költséges hobbijának tartották a liliput-várost, - korunk számára azonban felbecsülhetetlen jelentősége van, mert dokumentálja a kor egy német székvárosának életét, betekintést enged a nagyhercegi kastély fogadótermeibe és magánlakosztályába, de a polgárok lakásaiba és műhelyeibe, megőrizve a kor szerszámait, egy parasztgazdaságba, a postahivatalba és a patikába is, valamint látni engedi egy vásár forgatagát, az iparosok áruival, a komédiások mutatványaival. Monplaisir mini-kastélyának természetesen kellett, hogy legyen porcelánkabinettje is, a falakra szerelt kis állványokon kék-fehér kínai vázákkal. A konyhában a kínait utánzó kék-fehér edények a hercegnő által alapított dorotheenthali majolika-manufaktúrában készültek. A kastély terített asztalain nem porcelánszervizeket látunk, hanem ónedényeket - minthogy az "életnagyságú" edényeknél is a 18. század derekáig a fémedények voltak használatban. Meg kell azonban mondani, hogy akkoriban az ónedényeket nem vonta be sötétszürke, fénytelen patina, ami ma elegánsnak tartanak: az óntárgyakat zsurlófűvel (innen a neve) dörzsölték csillogó ezüstszínűvé.

A 18. század második feléből már fennmaradtak gyönyörű, apró porcelánedénykék - egyesek szerint a csöpp teáskannák nem a babaasztalra készültek, hanem valódi hölgyek és urak öntötték belőle a drága nedűt, a tömény teát csészéjükbe, s ott forró vízzel felhígították. Minthogy a babaedények ebből az időből még "szórványleletek", nehéz lenne ezt minden esetben eldönteni. A kiállítás két kis teáskannája közül az egyik meisseni, amelynek máz alatti kék díszítését túlságosan szerénynek tarthatták, mert a máz fölött is festettek rá virágokat, alkalmaztak aranyozást. A másik kannácska ludwigsburgi, virágos festéssel, szépen mintázott kiöntővel, a fedő gombját porcelángyümölcs alkotja.

Korban nagy ugrás, de az azonos gyártó miatt itt említjük meg a kiállított meisseni csészét és tejeskannát a rátett, plasztikus virágokkal; ezek a 19.-20. század fordulóján keletkezhettek. A "hagymamintás" csészét 1959-ben vettem Meissenben - talán még most is gyártanak ilyesmit szuvenír céljaira. (Figyelem, Herend!)

A 18. sz. utolsó évtizedéből azonban már vannak olyan csöpp csészék és kávéskannák, amelyek játék-voltához nem fér kétség. Ilyen a most látható két kis virágos,ill. szegélydíszes bécsi tejeskanna, az egyik a hozzáillő csészével. Hasonló korú két, sajnos alj nélküli nymphenburgi csésze, márkájuk a fenekükbe nyomott rombuszos bajor címer. A valaha a városon kívül feküdt Nymphenburg ma már Münchenhez tartozik, porcelángyára a régi technikával ma is működik. Magyarországhoz a nagy porcelángyárak közül a bécsi volt legközelebb, így a legtöbb, nálunk található antik mini porcelándényke innen származik. Míg a bécsi, majd cseh porcelán Magyarországra áramlását nem akadályozták meg a szigorú, magas vámok, az 1820-as években egy magyar grófnőnek még folyamodnia kellett az illetékes szervekhez, hogy porcelánjátékokat hozathasson be Magyarországra Franciaországból, noha ő ezekkel nem kereskedni akart, csak a kis konteszeknek örömet szerezni. A soproni múzeum gyönyörű, virágos, teljes bécsi baba-kávéskészlete is grófkisasszonyoké volt valaha. A 19. sz. első és második évtizedéből aránylag sok empire-babacsészét és néhány kannácskát is ismerünk a bécsi gyár máz alatti kék jegyével. ("Fordított méhkas"-nak szokták nevezni, holott voltaképpen Bécs városának címerpajzsa.) Ez a jelzés 1826-ig volt használatban, az eddig a dátumig készült bécsi porcelánt szokták Alt-Wien-nek nevezni, míg az ezutáni darabokat, amelyekbe a jegyet szárazbélyegzővel nyomták bele, Neu-Wien-nek. A bécsi gyár legtöbb készítményét dátummal látta el, a dátum utolsó három számát ütve be a tárgyak fenekébe. (Ezt a szokást némelyik cseh gyár is átvette.)

Az empire stílusú bécsi porceláncsészék henger alakúak, magas peremű csészealjjal, a gyár egykori igazgatójáról Sorgenthal-stílusúaknak nevezik őket. A színes alapú, keskeny, mintás aranysávval keretezett kis csészécskék teljesen a "felnőtt" szervizek darabjait utánozzák. Állítólag a bécsi gyár a szervízeket megrendelő vevőknek ajándékba egy-egy babaszervízt is adott, már akkor jól tudván, hogy a szülők zsebéhez legkönnyebben a gyermekeken keresztül lehet eljutni. Két kanna, két csésze (alj nélkül) és egy ovális cukortartó megmaradt egy mályvarózsaszín alapú kávéskészletből, a rezedazöld csészécskéhez nem tartozik több darab. Egyedül áll egy elszórt nefelejcsekkel díszített bécsi babacsésze is.

A bécsi gyár pici porcelánjai között vannak olyan edénykék is, amelyek nem a babák asztalára kerültek, hanem az ágyuk alá, nappal pedig az éjjeliszekrény rejtette őket, Igen, baba-éjjeliedényekről van szó, luxuskivitelben. Mindhárom bécsi bababili fülén madárka ül, amelyek jelképesen fütyörésznek. A legkorábbi piskóta alakú, apróvirágos díszítésű kis edény még a rokokó-korból való. Az ilyen biliket - nagyban - tokba zárva vitték magukkal a hintóban utazó hölgyek, és ha rájuk jött a kisdolog, bedugták a krinolin alá, majd meg kilöttyentették az ablakon. (Bocsánat a naturalista leírásért, de ez is a kultúrtörténethez tartozik.) A franciák ezt a típust bourdalou-nak nevezték el. A 18. században élt Párizsban egy Bourdalou nevű neves hitszónok, akinek prédikációi épületesek voltak ugyan, de irgalmatlanul hosszúk, úgyhogy a rossz párizsi nyelvek szerint (és a párizsi nyelvek mindig rosszak voltak), a hölgyek jól tették, ha magukkal vitték még a templomba is tokban azt a bizonyos edényt, amelyet aztán Bourdalouról neveztek el. A másik két kis éjjeli későbbi, empire-kori, az egyik pompeji-vörös feketével, a másik rezedazöld arannyal díszítve. (Egy további virágos babaedényt is látunk a kiállított kis porcelánok között, amelynek fülén madárka ül, ez a darab azonban vagy harminc évvel későbbi, mint az empire bilikék, és alja is van, vagyis babacsészének készült Csehországban. Készítőjük nyilván látott egy madaras fülű, akkor már divatból kiment éjjelit - nagyban-e vagy babaméretben? - és gondolta, szép lesz az a madárka egy csésze fülén is.)

A császári porcelángyár megszűnése után jónéhány évtizeddel egy, a régi hagyományokat követő, ma is fennálló műhely létesült, Bécsben, az új telephely után Augarten-porcelánnak nevezve termékeit. Hogy Magyarországon a legtöbb antik babaporcelán cseh földön készült, annak oka az említett vámrendelkezésekből kitűnik.

A 19. századi cseh gyárakat a német helynév szerint tartják számon, mert ez az elnevezés szokott a tárgyak fenekén is szerepelni, a szakirodalom is így tartja számon őket. Azért tárgyalom a cseh gyárakat részletesebben, mert Magyarországon köz- és magángyűjteményekben gyakran előfordulnak cseh játékedénykék, és tudtommal hazájukban még nem szenteltek tanulmányt nekik. A leghíresebb gyárak egyike Schlaggenwaldban volt (Slavkov), amelyet 1792-ben alapítottak. A tulajdonosok neve után Haas és Lippert, 1855-től Haas és Czjzek néven is ismeretes a cég, amelynek budapesti lerakata most is ezt a nevet viseli. A márka máz alatti kékkel festett, vagy szárazbélyegzővel beütött S betű. A színvonal - különösen a korai időkben - magas. Klösterle (Klásterec nád Ohri) porcelángyárát 1793-ban alapították a Thun grófok birtokán, a TK monogram a "Thun, Klösterle" rövidítése. A legnagyobb prágai porcelángyár 1794-ben indult, 1862-ig működött, a jelzés P betű vagy Prag. A V.P. monogramm az egyik prágai porcelán tulajdonosának, von Portheimnek névbetűiből áll.

Giesshübel (Kysibl) 1803-ban kezdte el a gyártást, a jelzés a különböző tulajdonosok monogramja: BK, N.G.F., N. G. 1850-ben és 51-ben Karlsbadban (Karlovy Vary) reklámozta termékeit, köztük játékokat is. Ugyancsak 1803-ban indult meg a termelés Pirkenhammerben is (Brezová). Termékeiket finom festés díszíti. A beütött jegyek "F et R" (Fischer és Reichenbach) "CF" (Christian Fischer), és "F et M" (Fischer et Mieg). Az elbogeni (Loket) gyárat a Haidinger testvérek alapították 1816-ban, a márkája behajlított páncélos kar, a kézben karddal, a korábbi példányokon máz alatti kékkel festve, 1833-ban áttértek a szárazbélyegzőre. Az 1840-es bécsi kiállításon hatszemélyes baba teáskészletet állítottak ki, kék és arany dísszel. Készített gyermekjátékokat Dallwitz, Chodau, Alt-Rohlau, Fischern és Aich is.

A bécsi gyár legnépszerűbb, mondhatni kommersz mintáját, a máz alatti kobaltkék szegélydísszel készült ún. Ranftlmustert, amely Bécsben a 18. sz. utolsó évtizedeiben tűnik fel, és egy kínai minta szegélydíszének alkalmazása, a 19. sz. derekáig készítették cseh porcelángyárakban, valamint bécsi, cseh és magyarországi majolika- és keménycserép-manufaktúrákban. Ha nincsenek jelezve, nehéz megállapítani keletkezési helyüket. A másik nagyon elterjedt bécsi mintát sem luxusporcelánokra festették, hanem mondhatni polgári fogyasztásra szánt masszívabb szervizekre. Ez máz fölötti festéssel készült, de nem a luxusporcelánok leheletfinom ecsetkezelésével. Dundi, parasztos rózsákból, kis nefelejcsekből állt az ún. "bécsi rózsa"-minta, amit szintén gátlás nélkül tettek magukévá a cseh gyárak. Megérezte ezt már Sorgenthal lovag, amikor a 18. sz. legvégén tiltakozott az ellen, hogy Csehországban is adjanak engedélyt porcelángyárak alapítására. "Konkurrenciájukkal meg fogják fojtani a bécsi gyárat." Jóslata valóra vált, igaz, hogy csak jónéhány évtized múlva. Cseh földön kitűnő kaolint bányásznak, a azakemberek először Thüringiából jöttek, de aztán mindenütt kinevelődött egy porcelánkészítő gárda, amely méghozzá olcsóbban is dolgozott, mint a bécsi modellálók, festők, aranyozók. Hát igen, az igényeket az olcsóság érdekében leszállították. Néha ugyanazon a gyáron belül is készítettek finom kidolgozású, minőségi árut az elegáns üzletek polcaira és kommersz tömegcikket a vásári bódék számára. A babaedényeket mindig belerakták az üres helyekre a kemencébe az étkészletek darabjai közé, nem is részletezték, hogy babafej volt-e, vagy babaedényke. Gyűjtők számára persze becsesebbek a korai porcelánedénykék. A virág-kávéskészletet az állandó kiállítás anyagából emeltük ki ideiglenesen. 7 darabból áll, a kannák, csészék, csészealjak egy-egy kis virágot formálnak, és 18. századi meisseni előképekre mennek vissza. A klösterlei porcelángyárban készültek, akárcsak a zöldvirágos kis étkészlet, mely utóbbinak dátuma 1863.

Fentebb utaltam a bécsi gyár kommersznek számító, "bécsi rózsás" mintájára. Itt láthatjuk egy ilyen díszű, nagyobb méretű cseh baba-kávéskészlet megmaradt darabjait, két kannát és egy kerek cukortartót. A pici bécsi rózsás készletet - a kétszemélyes kávéskészleteket - francia kifejezéssel tête à tête-nek szokták nevezni - gyermektenyérnyi tálcán van, és komplett. Alt-Rohlauban készítette August Nowotny. Hajszálig ugyanilyen kis szervíz van az Iparművészeti Múzeumban. A cseh babaporcelánok között különösen elegáns két egyforma, zöld hosszanti csíkos, schlaggenwaldi csésze, egy hajdani kis szervíz megmaradt darabjai.

1850 után nagyobb mennyiségben készítettek Csehországban babaporcelánt is, ezek egyszerűbbek, de színes és arany szegélycsíkjaikkal nagyon kedvesek és elegánsak. Az 1860-as évek után azonban a cseh porcelánok, babaporcelánok mennyisége növekszik, de minőségük romlik, korongolás helyett formába nyomják az edényeket, a kézifestést felváltja a matrica, a valódi aranyozást a fényarany, vagyis réz. A karlsbadi, karlovy vary-i aranyszegélyes fehér babaporcelánon gyakran a "Karlsbad" felirat is szerepel. Az ivó- és fürdőkúrát tartó szülők kedves ajándékkal örvendeztethették meg otthon maradt gyermekeiket.

A pici porcelánfiguráknál sokan megkérdőjelezik, hogy gyermekjátékok voltak-e valóban, vagy vitrindíszek. Talán is-is. A babaszoba vitrinjébe, vagy a kis fiókosszekrényre az ilyen pici figurák kerültek - skót dudások, gyerekek kutyával, cicával, krinolinos hölgyek. Bár nem minden kis edény és pici figura van jelezve, a legtöbbükön megtaláljuk a fent említett jegyeket. A német porcelángyárak babaedényeiken leggyakrabban a meisseni ún. hagymamintát alkalmazták. Ez egy mázalatti kék színben készült kínai minta átfogalmazása, és a "hagyma" tulajdonképpen gránátalma. Hallatlanul népszerű volt, nagyban utánozták Thüringiában és Csehországban, keménycserépen is. Konyhai tartályedényeken, eszközökön is előfordul. Szintén kínai előképre megy vissza a mázalatti kékkel festett un. szalmavirágminta, a német gyárakon kívül Koppenhága is készítette.

A 19. század végén, a 20. sz. elején aranyos, pici kávésszervízek készültek a francia Sèvres és Limoges porcelángyáraiban. Két ilyen kis szervíz is van a Babaház babavitrinjeiben, egy teljesen komplett, icipici készlet tokban azonban csak kölcsönben látható a kiállításon. Ez utóbbit az első világháború előtt párizsi nászútjukon vásárolta egy fiatal férj az újasszonykának. Magyarországon Herenden kívül is készült babaporcelán a Hüttl-cégnél, többnyire matricás milflőr-mintával. Ritka magyar darab is látható a kiállításon, egy ungvári kis csésze a 20. század elejéről. A gyár főleg ipari porcelánt készített, és csak rövid ideig porcelán étkészleteket és dísztárgyakat herendi hatás alatt, ezért utóbbiak becsesek lettek. A jegy három tölgyfalevél.

Babaedények készültek Európa és Amerika számos porcelángyárában, ezek azonban nemigen ismertek nálunk. Egy, az elmúlt években megjelent német babaporcelán-könyv Stefanie Ludwig tollából főleg a német és elsősorban a thüringiai anyagot dolgozza fel. (A cseh babaporcelánokat láthatólag nem ismeri.) Bemutatja a gyermekedényeket, babaporcelánt és kerámiát készítő kortárs műhelyeket is.

Porcelán mellett festett tejüvegből, opalinüvegből is készültek babaedények. Ezek előállítási költségei alacsonyabbak voltak, mint a porcelánéi, és így áruk is kedvezőbb. A kiállításon látható darabok korát nehezen tudnám meghatározni, mert a későbarokktól a biedermeierig terjedő időszakban nagyjából egyforma, népies, nagyvirágos darabokat találunk. Dehát játszottak-e ezekkel az apró gyönyörűségekkel a gyerekek? Ha látjuk, milyen hiányosak a ránkmaradt babakészletek, azt mondjuk: minden bizonnyal.

Noha annakidején viszonylag nem volt magas az áruk, mégis a meisseni, bécsi babaporcelánok elég becsesek voltak ahhoz, hogy a szülők elzárják őket a gyermekkezek elől. Így bizonyára vitrinben tartották a soproni múzeum gyönyörű Alt-Wien-kávéskészletét. A tokos mini-szervizeknél ez biztos.

Egy német gyermekkönyv az 1880-as évekből leír egy babauzsonnát egy jómódú polgárcsalád gyermekszobájában. A kis vendégek tiszteletére előveszik a vitrinből a hagymamintás meisseni baba-teáskészletet, hozzá a kis ezüstszamovárt, amelyet a házikisasszony egyetemi hallgató bátyja hozott Szentpétervárról. (Az orosz ötvösök, akárcsak a hollandok és angolok, nagyon szép miniatűr ezüsttárgyakat készítettek.) A zsúr után az edénykéket gondosan visszahelyezik a vitrinbe, a gyerekek bánatára, de az utókor legnagyobb örömére.

Moskovszky Éva

Fotó: Kiss László