Tanulmány
Kiss Áron Magyar Játék Társaság
«Szerzőink «Vissza a szerző cikkeinek listájához Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Kortárs Galéria kiállítása »
Dr. Moskovszky Éva:
"Holland" konyhák
A Hegyvidéki Galéria téli kiállítása felidézi a régi budai konyhák karácsony táji hangulatát három enteriőrben, az egyik közülük teljes nagyságú, a másikat valaha egy kislány számára készítette édesapja, a harmadik pedig baba-méretű. Mindegyik el van látva fazekakkal, serpenyőkkel és sütőformákkal rézből és kékzománcos öntöttvasból, és háztartási "gépekkel" dédanyáink idejéből. Külön kerültek elrendezésre egy kis gyűjtemény darabjai, bögrék az 1860 és 1920 közötti évekből; vidám, bár meglehetősen giccses cserép-parádé ez.
A konyháknak textiliákkal való díszítése - piros és kék fonállal vászonra és házivászonra hímezve - a fűtésben és főzésben bekövetkezett új iránynak köszönhető, amikor takaréktűzhelyek foglalták el a nyílt tűzhely helyét a konyhákban; ekkor a fehér asztalterítők, falvédők és polc-csíkok hirdették a háziasszony tisztaságszeretetét és szorgalmát. A legtöbbször száröltéssel készült hímzések leginkább zsánerjeleneteket ábrázoltak, amelyekhez áltálban szöveg is járult; több jelszót hirdettek itt, mint manapság tüntetések alkalmával transzparenseken. A szövegek tisztaságra és takarékosságra való felhívások voltak, vagy idézetek népszerű dalocskákból. Az 1890-es évek után ez a fajta díszítés a kispolgári és falusi konyhákra szorítkozott; a huszadik század dereka körül aztán eltűntek.
Közép-európai konyhákban a "holland" divat három hullámát figyelhetjük meg, az elsőt 1860 körül, amikor a historicizmus népszerűsítette a holland festőket és a németalföldi iparművészetet, a régi mesterek képeinek reprodukcióival és a delfti kerámia másolataival, aztán a 19-20. sz. fordulóján, amikor a holland háziasszonyok lettek a tisztaság s szorgalom mintaképei. Erre a második divatra hatással volt a holland kakaó és a belga csokoládé behozatala, valamint ezeknek az áruknak maradandó hagyatékai; a kék-fehér bádogdobozok halászbárkákkal, szélmalmokkal és facipős fiatal párokkal, a lányok festői főkőtőt hordtak. Ezek a képek feltűntek a konyhai falakon hímzett jeleneteken, amelyek körülbelül olyan hitelesek voltak, mint a 18. sz.-i chinoiserie-k.
A harmadik holland hullám Magyarországra szorítkozott. Az I. világháború után jótékonysági mozgalmat indítottak el. Belga és holland családok meghívták a rosszul táplált magyar gyerekeket - hadiárvákat, nagy családok fiait és lányait, a nagyvárosi szegények gyermekeit, akiket ideiglenes családaikkal való tartózkodás alatt elárasztottak minden jóval a melegszívű anyák és apák. Amikor a gyerekek hónapok vagy egyenesen évek múlva visszatértek Magyarországra, meséltek a szélmalmok, halászbárkák, facipők és tulipánmezők országáról a csodálatos tejről, sajtról s csokoládéról. Elragadtatva beszéltek a jószívű mamákról és papákról, meg a kedves testvérekről, és a családok közötti levelezést német vagy francia nyelven folytatták még akkor is, amikor a magyar gyermekek elfelejtették a holland vagy flamand nyelvet, kivéve a Miatyánkot.
Ezeket az összeköttetéseket nemzedékeken át fenntartották, még akkor is, amikor az eredeti holland vagy belga szülők és magyar gyerekek már nem éltek.
A második világháborúban, amikor a magyarok megtudták, hogy a megszállt Hollandiában és Belgiumban éheznek a gyerekek, szerettek volna meghívni gyerekeket ezekből az országkból Magyarországra, ahol ebben az időben az életnívó a megszorítások ellenére viszonylag magas volt. Naivak voltak; bár a magyar hatóságok beleegyeztek, a náci Németország lesöpörte a kéréseket.
A háború után újra a magyar gyerekek éheztek, és meg is érkeztek a meghívások Hollandiából és Belgiumból, bár kisebb számban, mint előzőleg. Ezek a kapcsolatok hirtelen véget értek 1948-ban... Hallottunk azonban esetekről, amikor holland szülőknek sikerült újra felvenni az érintkezést magyar gyerekeikkel, több, mint egy évtized után.
Ne nevessük ki ezeket az ügyetlen és giccses konyhai hímzéseket - valami tiszteletadás-félét jelentenek a holland és flamand szülőknek, akiknek emlékművei csak a nem felejtő magyarok szívében léteznek.