Programok

Tavaszi programok a Míves Tojás Múzeumban

Húsvét és hímestojás - elválaszthatatlan fogalmak. Faluhelyen, de a városlakók döntő többségénél is a Húsvét ünnepléséhez hozzátartozik a hímes tojások készítése, vásárlása, ajándékozása.

Nagyheti programok a múzeumban:

A Húsvét időszakában a Míves Tojás Múzeumban is megélénkül az élet. Virágvasárnapon (2008. március 16-án 13:30-tól) Országos Ifjúsági Tojásfestő versenyt rendeznek. A 10-15 év közötti résztvevőket a bíráló bizottság a jelentkezők által előzetesen beküldött próba munkák alapján választja ki. Itt olvasható a felhívás. [PDF formátumban]

A kevésbé ügyesek versenyen kivül is asztalhoz ülhetnek tojást festeni a Nagyhét minden napján. A "Hímestojás Szeretteinknek" program keretében szakértő kezek, neves tojásfestők segítik az alkotások létrejöttét. Ha ez mégsem sikerül, vagy valaki nem is próbálkozik a saját festéssel, válogathat a múzeumban vásárolható szebbnél-szebb ajándéktárgyak közül.

A Nagyhét során (2008. március 17-22.) tojásfestő bemutatókat is tartanak naponta 10-18 óráig, így a látogató közönség nemcsak a kiállított műtárgyakban gyönyörködhet, hanem nyomon követheti, hogy hogyan lesz a természetes tojásból hímestojás.

Húsvét táján megnövekedik a múzeum visszatérő látogatóinak száma, akik úgy gondolják, hogy a múzeum hangulata, látványa már része lett ünnepi felkészülésüknek.

Sokan nem tudják, hogy a tojásdíszítés régebbi eredetű tevékenység, mint a Húsvét ünneplése. A díszített tojásokhoz fűződő népszokások, hagyományok megismerése során látjuk, hogy a díszített tojás a tavaszvárás, a természet megújulása, az élet keletkezése, a szerelem, párválasztás és nemutolsósorban a keresztényi feltámadás ünnepének egyaránt szimbóluma. Húsvét hétfőn kora délután a Zengővárkonyi Népiegyüttes "Húsvéti locsoló" népi táncokkal köszönti a látogatókat.

A Míves Tojás Múzeum, amely a Vendégbarát Múzeum 2007 pályázat I. helyezettje, nemcsak a Húsvét rövid időszakában, hanem az év minden napján szívesen tárja látogatói elé összegyűjtött kincseit a díszített tojások világából. A látogatók tájékozódását 8 nyelven, a többbi között olaszul is olvasható írásos tárlatvezető segíti.