Játékkultúra
Kiss Áron Magyar Játék Társaság
Kreativitás - Játék - Gyűjtemény
Körkép a mai magyar gyermekkultúráról
A rendezvény időpontja: 2006. október 16. (hétfő)
9-19 óra között.
Helyszíne: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
Cím: 6000 Kecskemét Gáspár András utca 11.
A szimpózium célja, hogy bemutassa azt az intézményi- és civil szervezeti kört, illetve üzleti alapon létrejött kezdeményezéseket, amelyek kifejezetten a gyermekek világával, a gyermekkultúrával foglalkoznak, e területen tevékenykednek. Igyekszünk felvázolni azt az ívet, amely a statikusnak tekinthető gyűjteményektől az azokat aktívan felhasználó műhelyeken át a gyermekfoglalkoztató, fejlesztő és képző központokig, a gyermekvilág egy-egy területére összpontosító kezdeményezésekig, illetve a gyermekekre specializálódott minőségi élményközpontú szabadidős lehetőségekig terjed. E körkép jóvoltából kirajzolódhatnak a mai magyar gyermekkulturális intézményrendszer és közeg jellegzetességei, esetleges hiányosságai, fehér foltjai és fejlődésének útjai, törekvései.
Emellett a rendezvény célja, hogy előkészítsen egy reményeink szerint jövőre megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciát, ahol nagy európai gyermekkultúrával foglalkozó központok, gyűjtemények munkatársai - saját céljaik, intézményük bemutatása mellett - beszámolnának a munkájuk során tapasztalt tendenciákról és példaértékűnek tekintett kezdeményezésekről.
A felkért előadók rövid prezentációkkal mutatják be kezdeményezéseiket, intézményüket illetve szervezetüket. A résztvevők a szimpózium elején egy az előadásokhoz csatlakozó háttéranyag-csomagot kapnak, amelyben minden prezentációt bemutató előadó elhelyezi a saját ismertető és szóróanyagát.
Jelentkezési lap letölthető innen!
Program:
- 9.00-9.30. Regisztráció
- 9.30-10.50: Köszöntők és bevezető előadások
- Laczkó János, megyei múzeumi igazgató, Katona József Múzeum, Kecskemét
- Kalmár Ágnes, igazgató, Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, Kecskemét
- Dr. Vígh Annamária, főosztályvezető, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Közgyűjteményi Főosztály
- Tóbiás László, elnök, Gyerekparadicsom Alapítvány
- Szünet
- 11.00-13.00: "Játék-Gyűjtemény" - Prezentációk
- Kalmár Ágnes, igazgató, Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely -
Szórakaténusz - 25 év a magyar gyermekkultúra szolgálatában - Illyés Endréné Ötvös Mária Tünde: Fehérvári Babaház Gyűjteménye
- Gémesné Deák Júlia: Játék Céh
- Dr. Györgyi Erzsébet: Kiss Áron Magyar Játék Társaság
- Nádas László és Antoni Rozi iparművészek, ABN Stúdió
- 13.00-14.00: Hozzászólások és ebédszünet.
Tárlatvezetés az időszaki kiállításban az alkotók - Nádas László és Antoni Rozi iparművészek - közreműködésével. - 14.00- 17.00: "Kreativitás - sokféleképpen" - Prezentációk
- Sinkó István: Gyík Műhely
- Bardácz Andrea: Levendula Játszóház
- Csányi János: Internet-Játszóház - homoludens.hu
- Szünet
- "Mesén innen - mesén túl" - Prezentációk
- Sándor Csilla, főszerkesztő, Csodaceruza Gyermekirodalmi Folyóirat
- Gyucháné Veres Krisztina: Meseház - Békéscsaba
- Bihariné Asbóth Emőke elnök, Csurgói Kistérségi Társulás: A Magyar Népmese Vidék kezdeményezésről
- Pintér Róbert: Egyszervolt.hu
- Koszecz Sándor: nepmese.hu
- Szünet
- 17.00 -18.00: "Gyermekbirodalmak" - Prezentációk
- Egyed László: Csodák Palotája
- Állatkerti Játszóház
- Gyermekvár-project
- Kovács Eszter: Pozsonyi Pagony / Budai Pagony
- 18.00-18.30: Hozzászólások, a körkép értékelése