Babakiállítás

Kedves Bababarátok, Érdeklődők!

10. évfordulójához érkezett a Nemzetközi Babakiállítás és a Közép-Európai Babakonferencia. A rendezvény ötletgazdájaként örömmel tölt el, hogy sikerült olyan segítőkre találnom, akik segítségével megvalósulhatott és sokak számára jelentőssé vált a játék részterületéhez, a babához kapcsolódó esemény, sőt, hatékony, jelentős érdeklődés bontakozott ki a téma iránt.

A jubileumi év jó alkalom arra, hogy egy nagyszabású programsorozattal ünnepeljenek a babakészítők, - gyűjtők, bababarátok és a szervezőkkel együtt Győr városa. A hagyományos rendezvények mellett több kiállítás, baba - és mackókészítő foglalkozások várják majd az érdeklődőket.

A 10. NEMZETKÖZI BABAKIÁLLÍTÁS-on (2006. május 5-25.) kívül még három helyszínen lesz majd babakiállítás: a Városi Művészeti Múzeum az elmúlt évek kiemelkedő alkotásaiból válogatott meghívásos kiállításának ad otthont, A baba ma - kortárs művészek alkotásai - Válogatás a Nemzetközi Babakiállítások díjnyeres alkotásaiból címmel. (május 25 - július 2.)

A Xantus János Megyei Múzeumban Zorkóczy Éva Egy hazában - elfelejtett paraszti viseletek című gyűjteményes kiállítása lesz látható. (2006. május 4. - június 10.) Társintézményünk, a Városi Könyvtár Galériája is szervez ebben az időszakban egy kisebb babakiállítást, Családi életképek - babákon és fotókon címmel. A könyvtár 2006-ban a család témája köré szervezi progjamjait, így ez lesz a kiállítás fő motívuma is.

A kiállítások ideje alatt több alkalommal ingyenes baba- és mackókészítő foglalkozás várja a gyerekeket és a felnőtteket.

Május 14-én ismét sor kerül a Baba-, mackó és játékvásárra, ahol az egyedi tervezésű és készítésű textil-, kerámia- és porcelánbabák, antik babák és babaruhák, textil játékok, mackók, bababútorok, babakonyhai eszközök, fajátékok, babaruhák, kellékek, festékek, dekorációs eszközök, fejlesztő játékok meg is vásárolhatók.

Fogasné Szita Gabriella többször ért már el Magyarországon és külföldön is előkelő helyezést a maga által tervezett és készített mackóival. A május 20-21-i hétvégén az érdeklődök megtanulhatják tőle a mackókészítés fortélyait.

Ily módon - Wiedra Berzsenyi Mónika Zichy-palotában látható állandó kiállításával együtt - számos babakiállítás, babakészítő foglalkozás avatja a bababarátok, gyermekek és felnőttek "Paradicsomává" Győrt a nyári hónapokra.

Sok szeretettel várjuk Önöket Győrben, hogy együtt ünnepelhessük ezt a szép évfordulót!

Keglovich Ferencné igazgató és a Zichy-palota munkatársai

A Babakonferencia részletes programját megtalálják a Babakiállítás.hu honlapon, letölthetik a különböző jelentkezési és nevezési lapokat.
Felkeresésre ajánljuk továbbá a szervező, a Zichy-palota, Győr honlapját is.