Kiss Áron Magyar Játék Társaság

"Ki szívesen csatázgat,
megengedem, csatázhat..."

2005. szeptember 13-án, kedden 16 órakor nyílik meg a Népművészetek Háza pincéjében Homoki Gyula gyűjteményéből a "Miniatűr történelem" című ólomkatona kiállítás, mely várhatóan sok gyereket és játszó kedvű felnőttet vonz ide. A kiállítás és a szeptember 24-én induló stratégiai játék klub kapcsán beszélgettem a gyűjtővel sokak számára érdekes szenvedélyéről.

Krizbainé Szabó Éva múzeumpedagógus: Az idősebb generáció még jól ismerte az ólomkatonákkal való játék örömét. A te gyerekkorodban már inkább műanyagból készítették ezeket a tipikusan fiúsnak ítélt játékokat.

Homoki Gyula: Valóban az én gyerekkoromban már nem volt igazán népszerű az ólomkatona. Jómagam már kisgyerekkoromtól kezdve "katonáztam", seregeim voltak műanyagból, papírból. 20 éves voltam, mikor először találkoztam valódi, gyönyörű ólomkatonával. Egy majális kirakodóvásárában vettem meg az első figuráimat. Ekkor kezdtem el tudatosan gyűjteni a katonákat, előbb különféle anyagokból, majd a 90-es évek végén, mikor kinyílt előttünk a világ és az Internet segítségével is lehetett keresni a nyugati országok bőséges választékából, kizárólagossá váltak az ólomkatonák. Ma már 7-8.000 darabból álló gyűjteményem van s ezen felül az egyes korokhoz kapcsolható számos épület és más tereptárgy egészíti ki az anyagot.

K. Sz. É.: Az ólomkatonák gyűjtése szép, de végül is - mint minden tárgy-gyűjtés - egyéni szórakozás. Te játszol is csoportosan a katonáiddal.

H. Gy.: 1997-ben a miskolci Hermann Ottó Múzeumban már a saját gyűjteményemből rendeztem egy kiállítást, ahol több gyűjtővel találkozva született meg az elhatározás, hogy felelevenítjük a katonákkal való közös játék hagyományát. Az így alakult stratégiai játékklubot 7 éven át vezettem.

K. Sz. É.: Miből is áll ez a játék?

H. Gy.: Angol szabályok szerint játszunk. Angliában nagy hagyománya van ennek a stratégiai játéknak: H.G Wells írt le elsőként "Kicsiny Háborúk" című könyvében a miénkhez hasonló szabályrendszert. Gerard Durrell is megemlít egyik ifjúkoráról szóló könyvében egy idős urat, akivel napokon át tartó csatákat vívott.
A mai wargame szabályok már mindenre kiterjednek, teljesen modelleznek egy-egy valós csatát: leírják, hogy az adott harcos mennyit mozoghat, milyen a célzóképessége, akaratereje, vezetési képessége, fegyverének ereje s hogy hány "sebzést" bír el. A szabályok a történelem különböző korszakaira külön íródnak. A jó játék érdekében a lehető legpontosabban össze kell gyűjtenem egy-egy kiválasztott korszak hadseregének figuráit, meg kell ismernem viseletüket, a korban alkalmazott fegyvereket és hadászati szokásokat, s csak ezek után kezdhetek hozzá a figurák kifestéséhez, majd a csatatér modellezése következhet. Magam építem fel a korhű épületeket, hidakat, erődöket, dombokat, erdőket.

K. Sz. É.: Mi lesz látható a Népművészetek Háza "Miniatűr történelem" kiállításán?

H. Gy.: Öt éve állítottam össze a Millennium tiszteletére ezt a vándorkiállítást, amely a honfoglalástól az 1848/49-es szabadságharcig mutatja be a magyar történelem jellemző katonafiguráit. A kisebb méretű katonákkal mozgalmas diorámákat mutatok be, míg a nagyobb figurákon meg lehet figyelni az adott kor viseletét, fegyverzetét. Különleges élményt kínál az I. (Nagy) Lajos korabeli várostrom valamint a 4,5 m2-es terepasztalon több mint 1000 db figurával bemutatott 1809-es győri csatajelenet, mely az utolsó magyar nemesi felkelés csatája volt. A kiállítás kiváló szemléltető anyagot nyújt az általános- és középiskolai történelem oktatáshoz.

K. Sz. É.: Értesültünk róla, hogy Szentendrén is indul Revans klub.

H. Gy.: Igen, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága támogatásával a Ferenczy Múzeum Tabernájában (Fő tér 6.) szeptember 24-én, szombaton délelőtt várom először az érdeklődőket. Terveim között szerepel, hogy Szentendre történelméhez kapcsolódóan római kori seregeket gyűjtsünk, melyeket természetesen ókori építmények makettjei között mozgatunk.

K. Sz. É.: Fel tudja-e venni a versenyt egy stratégiai játékklub a mai számítógépes stratégiai játékokkal, s ha igen, milyen többletet képes nyújtani?

H. Gy.: Véleményem szerint sokkal több élményt nyújt az, amikor én tervezem meg seregemet, én "öltöztethetem" fel harcosaimat ecsettel, festékkel, nem virtuálisan, hanem a valóságban, majd a terepasztalon saját kezemmel mozgathatom, küldhetem őket az ütközetbe. Az általam elkészített sereget semmilyen vírus nem teheti tönkre. A számítógépet a második újrajátszásnál már "ki lehet számítani", itt viszont egy másik emberrel játszol, aki nem gépként, hanem önállóan dönt.
Ez a játék nagyon kreatív (mert a lényegét, a figurát és a környezetet is a saját kezemmel hozom létre), játszva bővíti a történelmi ismereteket és fejleszti a logikát és a döntőképességet, s egyúttal jó közösségi szórakozást és komoly izgalmakat is biztosít. Természetesen nemcsak fiúk, hanem a hadtörténet és stratégia iránt érdeklődő lányok is részt vehetnek a klub munkájában.

Még egy gondolatot idéznék, melyet Horváth Lajos, a Hadtörténeti Múzeum munkatársa, kedves barátom fogalmazott meg: "Az ólom vagy műanyag figurák nem hagynak özvegyeket és árvákat maguk után, csata után feltámadva ismét sorban állnak a dobozokban vagy vitrinekben, a játékosok pedig jókedvűen állnak fel a kellemes, beszélgetésekre és tréfákra is lehetőséget adó kikapcsolódást követően. Miután ez nyilvánvaló, a 80-as évek elejének szélsőségesen pacifista ellenérvei is gyorsan elhaltak és a játék diadalútjára indult világszerte."

Lejegyezte: Krizbainé Szabó Éva múzeumpedagógus