Kiáltvány

Játék út kiáltvány

avagy

Induljunk el a "játék útján" Kiss Áron szellemében!

A XIX. század a kiáltványok évszázada volt. Szivarfüstös párizsi kávéházakban, tüzes tekintetű fiatalemberek, világreformáló eszmékkel teletűzdelt kiáltványokat fogalmaztak, mert elégedetlenek voltak a világgal, amely körülvette őket. Festők, zenészek, filozófusok izmusokat alapoztak meg, s valóban gyökeresen felforgatták a világot. Identitást kerestek, s találtak, vagy ha nem, akkor csináltak maguknak. Identitást a mai világban is kell keresni, ezt mindannyian érezzük, akik felelősen gondolkodunk a világról, egyen ez a világ bármilyen nagy is, maga az Univerzum, vagy akár szűkebb környezetünk.

2005 nyarán Porcsalmán egy kicsiny lelkes csapat gyűlt össze, hogy emlékezzen a falu két hírességére, a Kiss Áronokra; az idősebbre, a református püspökre, és fiára, a pedagógusra. Pedagógusok, játékkészítők, etnográfusok, és még sokan mások egy héten keresztül ápolták a Kiss Áronok emlékét kiállítással, játékkészítéssel és közös "gondolkodással".

E tevékenységek során megosztottuk egymással gondolatainkat a világról, amelyről ki-ki abból a szemszögből beszélt, amihez a legjobban ért.

Szóba került a hagyományápolás, a pedagógia, az identitástudat, szóval mindaz, amelyek körül érezzük, hogy valami nincs rendjén manapság. S a közös gondolkodások során előbb kérdések, aztán válaszok fogalmazódtak meg.

- Hagyjuk-e, hogy eltűnjön a múlt?
- Hagyjuk-e, hogy a játék "kivesszen" a mai magyar pedagógiából?
- Miért beszél oly keveset a magyar pedagógia Kiss Áronról?

Az első kérdésre sokan megfogalmazták már a választ: NEM. Sokan leírták már, nálamnál okosabb emberek, miért nem. A kérdés csak az, hogy mi itt Porcsalmán, mit tehetünk ezért?

Helyi szinten kell megvalósítani a hagyományőrzést, kézzelfogható dolgokkal. Ez a kézzel fogható dolog egy kis házikó, a falu központjában, mely alkalmas arra, hogy egy helytörténeti gyűjtemény, egy falumúzeum, vagy egy közösségi ház gyanánt működjön, nevezzük bárhogyan is. De hogy ne afféle "kiállítási" tárgyként, passzívan szolgálja a hagyományőrzés ügyét, be kell vonni a munkába az iskola tanulóit és/vagy a falu lakóit egyaránt, s egy aktív közösségi élet színterévé kell tenni. Az első lépés a nyár folyamán megtörtént. A helyi képviselőtestület szándéknyilatkozatot tett, amelyben a házat és közvetlen környezetét felajánlotta egy ilyen cél megvalósítására. További célként fogalmazódott meg egy civil szervezet megalakítása – egyesület? – amely a továbbiakban feladatául látná el az ingatlan fenti célból történő hasznosításának irányítását.

Az egyesület megalakítása iskolánkban október 17-21 között megrendezendő Kiss Áron Napok egyik eseménye lenne.

A magyar oktatás súlyos gondokkal küzd, s hogy e gondjait megoldja mintákat példákat keres. Idegen példákat. Tizenöt év tapasztalata bizonyítja, ami máshol – USA, Amerika – eredményes, itt működésképtelen, vagy nem éri el a célját. Talán azért, mert nem ide való! Mi, a Kiss Áron nevét viselő iskola pedagógusai úgy gondoljuk, kötelességünk tenni ez ellen. Mert van a Kiss Ároni örökségnek létjogosultsága, ha a magyar oktatás válságára keresünk megoldást. Szakmai konferenciákon kompetencia alapú, használható tudásról, kreativitásról, problémamegoldó képességről beszélnek. Mármint ezek hiányáról a magyar oktatásban. A játék – legyen az készített tárgy, gyermekjáték, vagy népi sportjáték – mind-mind ezt fejleszti. Tegyünk hát kísérletet arra, hogy a játékot beépítsük a tananyagba minden területen, ahol ez csak lehetséges.

Erre kívánunk kezdeményezést tenni őszi rendezvényünkön. Induljon el egy szakmai fórum, ahol elméleti szakemberek és gyakorló pedagógusok kidolgozhatják ennek szakmai alapjait, és megteremtik azt a műhelyt, ahol mindez kipróbálható, megalapozható.

Kiss Áron – a pedagógus – egész életét a magyar pedagógia ügyének szentelte. Mint Kodály a zenében, ő is közös örökségünkből indult ki, a magyar népi kultúrából. Kiss Áron magyar sajátosságokra alapozott, itthoni kútfőből merített. A legtisztábból, amit csak találhatott. Mégis, pedagógusok hada kerül ki – évtizedek óta – a hazai felsőoktatásból úgy, hogy meg sem említik neki Kiss Áron nevét!

Kezdeményezzük egy kiállítás alapjainak megteremtését, amely a Kiss Áron életmű tárgyi dokumentumait hívatott összegyűjteni, kezelni. Ezen túlmenően szeretnénk a szakma figyelmét felhívni Kiss Áronra, hogy több szerepet kapjon a mai magyar pedagógiában.

A fentiek szellemében kívánjuk megszervezni és lebonyolítani a Kiss Áronok jegyében rendezett "Porcsalmai Zöld Alma Napok" második felében, amely 2005. október 17-21. között kerül megrendezésre a Kiss Áron Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola Kiss Áron Napok rendezvényének keretében.

Ehhez kérjük támogatását!

Tisztelettel:

a porcsalmai Kiss Áron Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és pedagógusai nevében:

Csupor Béla
intézményvezető

Porcsalma, 2005. szept. 20.

***

Forrás: http://kai-porcsalma.uw.hu/ - a Kiss Áron Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola honlapja