Szabóné Bognár Mária

Szabóné Bognár Mária

Mindig nagyon szerettem babázni. Szerettem pont úgy felöltöztetni a babáimat, amilyen ruhát én hordtam. Ezért aztán én varrtam a ruháikat. Az iskolából hazafelé menet útba esett egy játékbolt. Hosszú perceket tudtam ott nézelődni minden nap. Szinte mindig volt olyan baba, amit szívesen elfogadtam volna, persze nem vették meg, amit megkívántam. Egyszer megpróbálkoztam azzal, hogy én készítem a babát, olyanra, amilyent elképzeltem. Nagy lendülettel fogtam hozzá. Maradék anyagokból varrtam össze és ahhoz képest, hogy első baba volt, egész jó lett. Nem emlékeztetett semmiféle más rongybabára, teljesen egyedi volt, és ma is azt mondom, hogy nem sikerült rosszul. Miközben készítettem, anyukám bíztatott, mondogatta, hogy attól, hogy más, mint a többi baba, nem rossz, sőt jobb is azoknál. A magam készítette babáimmal sokat játszottam; hol a gyerekeim voltak, hol én magam, csak baba alakban. Jó tanuló voltam, a leckéimmel gyorsan elkészültem, utána azt tervezgettem, hogyan is készítem majd el az éppen megálmodott babát. A nap fénypontja volt, amikor végre hazaértem és nekiláttam varrni a kis rongydarabokból.

Mindig szerettem rajzolni, gyurmázni, varrni, vagyis alkotni valamit. Egyszer szétvágtam a fürdőszivacsot és Mazsolát "faragtam" belőle. 3 forint 30 fillérért cipőfényesítő kesztyűt lehetett kapni, ami szőrme-darabokból volt összevarrva. Amikor csak lehetett, ilyet kértem. Szétbontottam a különböző színeket és mindenféle állatkákat varrtam belőle.

Ma is ugyanúgy élvezem a babakészítéssel járó bíbelődést. Vágyom egy hangulat, egy forma után, amit az általam készített baba kelt. A babákban én is ott vagyok vagy szeretnék ott lenni.

A macik, játékállatok története a fürdőszivacsból kivágott Mazsolával kezdődött. Aztán felfedeztem, hogy a velünk szemben lévő cipőboltban három forint harminc fillérért cipőfényesítő kesztyűt lehet kapni, ami különböző színű műszőrme darabokból volt összevarrva. Ettől kezdve, ha szabad volt kérni valamit, én a cipőfényesítőt választottam. A vásárlás előtt többször is bementem a boltba, hogy ráakadjak a megfelelőre. Szinte az utolsó kis darabkáig mindent fel tudtam használni. Elég sokféle kutyust varrtam. Később jöttek a macik. Ezek a szőrös állatok társak, barátok voltak. Oda lehetett bújni hozzájuk, meg lehetett szorongatni őket. Ha elég kicsik voltak, belefértek a köpenyem zsebébe és titokban el lehetett őket vinni az iskolába.

Azóta mérnök lettem, de mostanában is, ahogy előveszem a félkész babát, macit, eltűnnek a mindennapi gondok.

A babák fejét, végtagjait papírmaséból, kiégethető vagy levegőn száradó gyurmából készítem. A technológiából adódóan nem ismételhető egyetlen arc sem. Ha elkészülök egy babával, akkor következik a megmérettetés, vagyis megmutatom. Először otthon a lányoknak, a férjemnek. Van úgy, hogy kétségeim támadnak, ilyenkor még inkább meg kell beszélni. Bátorítanak, vagy hibákat fedeznek fel, néha akkor is, amikor mindent tökéletesnek hiszek. Ez jó, mert legközelebb tovább lehet kísérletezni. Komolyan veszem a kritikát, mert segít előbbre jutni.

 

Ha van egy kis időm, babákat, mackókat tervezek, rajzolok, készítek. Legszívesebben mindig ezzel foglalkoznék.

Szabóné Bognár Mária