Tanulmány

«Szerzőink «Vissza a szerző cikkeinek listájához

Dr. Moskovszky Éva:

Háziipari fajátékok Európában

A játékszerek egyik legősibb, s egyben legnemesebb alapanyaga a fa. A BTM Kiscelli Múzeumában rendezendő fajáték-kiállítás, és a kortárs fajáték-készítők bemutatói aktuálissá teszik történetük áttekintését.

Már az ősi Egyiptomban megjelennek (gyakran mozgatható) fajátékok. A klasszikus kor Athénjának legkedveltebb fiújátéka a kétkerekű kis kordé volt. Ezeket vázaképekről és az irodalomból ismerjük, de ebből a korból vizes talajban megmaradt ilyesfajta gyermekjáték is. A középkorban játékokat leginkább céhes keretek között készítettek famegmunkáló műhelyekben, külön játékipar csak Nürnbergben alakul ki. (Még a 20. sz. elején is norimbergi árunak nevezték a játékokat és a díszműárut).

A fajáték-készítő háziipar kifejlődéséhez szükség volt faanyagra, fontos kereskedelmi utak közelségére, és elfoglaltság nélkül maradt munkás kezekre. A Bajor Alpokban Berchtesgaden és Oberammergau volt a két legnagyobb játékközpont. A forgalmazást hosszú évszázadokon át gyalogos házalók bonyolították le, de a berchtesgadeniek lerakatokat létesítettek Európa-szerte; Pest-Budán a XIX. sz. elején több berbencés bolt is volt, ahol faháncs-skatulyákat és fajátékokat árusítottak. Az oberammergauiak áruját helyi nagykereskedők vitték egész Európába. Az Alpok legkedveltebb játékai voltak a pojácák, pólyásbabák, babafejek, fakatonák, lovak, Noé bárkái.

A dél-tiroli Grödeni völgyben - amely az I. világháború befejezte óta Olaszországhoz tartozik - a 18. sz. végén kezdtek játékot készíteni. Csakhamar ez a völgy szegény parasztjainak fő megélhetési forrása lett. Kedvelték a kocsikat, lovakat, kakasokat, de legkelendőbbek a nagyjából esztergályozott, fafaragással utánamunkált babák voltak. Angliában, az USA-ban nevük Penny wooden vagy Dutch doll volt. A primitív bábukat nagyon szerették a kislányok, még a későbbi Viktória angol királynő is legszívesebben ezekkel játszott. A magyar búcsúkon, vásárokon is mindenütt kaphatóak voltak a fakatók.

Ausztriában a Gmunden környéki Viechtauban Mária Terézia igyekezett meghonosítani a fafaragó játékkészítést, amelyekre a Bajor Alpok termékei voltak hatással. Ugyancsak a berchtesgadeni és oberammergaui fafaragókat követik a cseh háziiparosok, és csakhamar már ők exportáltak "tiroli babát" Ausztriába is.

A thüringiai Sonnebergben és vidékén már a 17. században megindult a játékelőállítás, a város először Nürnbergen keresztül értékesítette a játékokat, majd később itt is kereskedelmi központ alakult ki. Eleinte főleg fajátékokat készítettek: puskát, sípot, hegedűt, diótörőt, később áttértek a papírmasé- majd a porcelánfejű babák készítésére: a bedolgozók már nem voltak népművészek. Az óriási exportot lebonyolító város játékipara a II. világháború után elsorvadt. Az Érchegységben (Seiffen és Grünhainichen) ezzel ellentétben máig fennmaradt a fajáték-készítés hagyománya. Itt az ónbányák kimerülése adta a bányászok kezébe a fafaragókést. A marcona diótörők, karácsonyi piramisok mellett a miniatürizált játékok: lovacskák, tehenek, kis házak a legjellegzetesebb érchegységi játékok. Ma is kaphatók - persze már nem olyan olcsók, mint a 19. században, vagy akár a budapesti NDK centrumban is voltak.

Oroszországban a legfontosabb fajáték-központ a Szentháromság- és Szent Szergej (Trojca Szergej) kolostorhoz tartozó falvakban voltak. 1880 körül 1185 fafaragó működött itt. Az orosz fafaragókra hatottak az Alpok vidékének játékai, az eredeti orosz "találmányok" viszont népszerűek voltak messze vidéken is (kováccsal versenyt kalapáló medve, a csipegető tyúkok, faházakból összeállítható városkák). A 19. sz. végén ezeket exportálták is. A jellegzetesen orosznak tartott matrjoskák - esztergályozott, egymásba skatulyázott kedves fabábuk - viszont csak a 19. sz. végén tűnnek fel japán hatásra. A lengyelországi esztergályozott lovas vitézek vagy a dalarnai (Svédország) piros falovacskák ritkán lépték át országuk határait.

A fenti összefoglalást, lényegesen bővebb formában, először az 1986-os kecskeméti játék-szimpóziumon olvastam fel, abból a célból, hogy a köz- és magángyűjteményekben található, gyakran tévesen besorolt darabok (készítési hely helyett beszerzési hely alatt), meghatározását elősegítsem. Az irodalomjegyzék további kutatásra ösztönzött volna. Az anyag azonban csak 1996-ban került publikálásra "Háziipari fajátékok Európában" címen a Vesszőparipáink 3. számában. Az idézett művek túlnyomó része nyilvános könyvtárainkban is megtalálható, tanulmányozásukat sajnos nem tapasztalom az azóta megjelent irodalomban.

A magyar háziipari játékkészítés - felsőbb kezdeményezésre - csak a 19. sz. második felében indult meg. A háziipari termékeket és az iparművész-műhelyek készítményeit Haider Edit és Kalmár Ágnes dolgozta és dolgozza fel, tanulmányaik megjelentek ugyancsak a Vesszőparipáink 3. számában.

Kalmár Ágnes azóta nyert kutatási eredményeit a Szórakaténusz adattára őrzi. Késedelem nélküli publikálásuk azért volna fontos, mert sajnos előfordult és előfordul az, hogy publikálatlan anyagot a forrás megnevezése nélkül használnak fel.

A régi fajátékok ma már nagyon nehezen szerezhetők be. Gyűjtésre - magán- és közgyűjteményekben való elhelyezésre - azonban a kortárs művészek fajátékai is érdemesek; remélhetőleg erre is fogunk mihamarabb példát találni. Nagyon kívánatos az is, hogy a giccses szuvenír-rémségek helyett ilyeneket kínáljunk a Magyarországot felkereső turistáknak.

2001. december