Játékosság

« Szerzőink « Vissza a szerző cikkeinek listájához

Demjén Imre

A játékosság természeti törvény

(Elhangzott Győrben, 2003. április 24-én)

A gyermekekkel foglalkozó tudósok a játékot mint tevékenységet minden korban megkísérelték értelmezni. A munka és a játék közötti különbséget az értékteremtés alapján ítélték meg és a játékot értelmetlen, haszontalan, pusztán a szórakozás céljait szolgáló időtöltésként határozták meg hivatalosan is. Ez a felfogás részben még ma is él. Például az 1981-ben kiadott Pszichológiai értelmező szótár így fogalmaz "a játék olyan sajátos cselekvés, illetve tevékenységi forma, amelynek nincs közvetlen gyakorlati célja, mintegy öncélúan szórakoztató, a velejáró pozitív élmények miatt folytatják. A játék elsősorban a gyermekek tevékenysége, bár felnőtt korban is fontos szerepet tölthet be a relaxáció, a pihenés folyamatában". A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint "a játék a gyermekeknek időtöltésül, szórakozásképpen végzett szabad tevékenysége".

Ettől lényegesen eltérő megközelítésű Kriston Vízi József meghatározása, mely szerint, "a játék olyan, az emberiség társadalmi-történelmi fejlődése során létrejött sajátos tevékenység, amely szimbolikus formában megőrzi a korábbi kultúrfokok jelentős tárgyi és szellemi javait, egyúttal tükrözi az adott kor társadalmi, gazdasági és műveltségbeli értékrendjét, valamint előlegezi annak továbbfejlődési irányait".

Ezek mellett még legalább 12 különböző nézőpontot hangsúlyozó meghatározással is találkozhatunk a korábbi tudományos dolgozatokban, ami azt jelenti, hogy a játék nem egyszerű jelenség és valószínűleg nincs vége a meghatározási kísérleteknek. Az egységes értelmezés hiánya és az ezzel kapcsolatos viták pedig a gyermekekkel kapcsolatos nevelés-oktatási döntéseket nehezítik, ennek pedig hosszú távon gyermekeink látják kárát, de a felnőttek világa is veszít.

Legújabban az orvostudomány genetikai kutatási eredményei, a géntérkép meghatározása fordítottak a szemléleten. Kimutatták ugyanis, hogy a gyermekek játékos magatartásáért a génspirál egy elemcsoportja felelős, ami azt jelenti, hogy a játék a gyermekek genetikailag kódolt létformája. Ugyanolyan szervezeti működési feltétel, mint bármely szervünk gének által meghatározott feladata, formája, szerkezete és működési rendje, és melynek működése a szervezetünk egészére kihat. Azaz a játék az egészséges gyermeki szervezet egyes részei harmonikus együttműködésének egyik összetevője. Hiánya, vagy gátoltsága károsítja egész szervezetünket.

A játék, ez a sajátos belső meghatározottság tehát az érzelmi, értelmi és fizikai fejlődés előre kódolt menetrendje teszi lehetővé az egészséges szervezet harmonikus felépülését, "felnőtté" válását, azaz a játék egyáltalán nem öncélú, "időtöltésül, szórakozásképpen végzett szabad tevékenység". Ez magyarázza meg, hogy a gyermek számára minden, amit maga körül lát, érez tapasztal, játékká, válhat, válik.

Külföldi kutatások kimutatták, hogy egy egészséges gyermek életének első hat évében 15000 órát játszik. Ez ébrenlétének több mint a felét teszi ki. Ebbe az időbe nem számították bele a fennmaradó időben zajló tevékenységek játékos mozzanatait, a beszéd, ének, gesztusok, magatartások játékosságát. A 15000 óra játék alatt a gyermek megtanul látni, tapintani, fogni, járni, futni, beszélni, akaratát és szükségleteit megfogalmazni és kifejezni, de figyelni, értékelni, gondolkozni, azaz saját testi-lelki adottságait használni is, valamint ismerkedni a külvilággal. Közben az alig 50 cm-es testhossza kb. 120 cm-re növekszik, testarányai folyamatosan változnak, fizikai teljesítőképessége rohamosan növekszik. Ennek a bonyolult belső meghatározottságú műveletsornak a végrehajtásához és elviseléséhez szükséges a játékosság hajtóereje.

Ez a teljesítmény nem lekicsinylendő. Összevetésül: 15000 óra megfelel egy óvodapedagógus kb. 16, egy alsótagozati pedagógus kb. 18, vagy egy felsőtagozati pedagógus kb. 19 tanévi kötelező óraszámának!

Fejlődése további szakaszában a 6-14 éves időszakban a fenti óraszámhoz ideális esetben további kb. 10000 óra játék következik. Érdekes és figyelemre méltó tény, hogy a fejlődésmenet bonyolultsága és összetettsége ellenére a játékba a gyermekek soha nem fáradnak bele!

A gyermekek játéka tehát nem játék! Ezért nem mindegy, hogy a felnőttek teljesen mesterséges világa ehhez milyen segítséget ad. Miután a városias környezetben a valódi, természetes világról már nem szerezhet közvetlen tapasztalatokat, jó esetben mesterséges eszközökkel, játékszerekkel segíti a folyamatokat. A játék, játékosság meghatározása körül megnyilvánuló sokféleség azonban vegyes értékű kínálatot eredményez. Kívánatos volna jó segédeszközökről gondoskodni, és annak meghatározásához, hogy mi a jó, célszerű a gyermekből kiindulni. Zavarja ezt a műveletet a korábbi szemlélet alapján - inkább a kitaláló felnőttek szórakozását - szórakoztatását szolgáló "gegek", "ötletes", "humoros", vagy technikai trükk-tartalmú játékszerek tömege, melyeket szintén felnőttek vesznek meg gyermekeik részére, függetlenül attól, hogy szolgálják-e azok a gyermekek épülését, vagy sem.

Ma már tekintettel kell lennünk az Európában élő szokásokra is. Ebben a közösségben a játékszerek minőségét szigorú szabványok, alapján határozzák meg. Ezek a szabványok azonban alapvetően biztonsági és egészségvédelmi előírások, tartalmi kérdéseket csak egyetlen kitétellel érintenek, mely szerint a játékszerek "illeszkedjenek" a gyermekekhez. Ennek értelmezéséhez az előírások több adatot nem tartalmaznak, ami érthető, ha tekintetbe vesszük a gyermekkorra jellemző folyamatos változásokat, valamint a kulturális környezet sokféleségét. Az "illeszkedés" feladatának megoldásához, a gyermekek pszichoszomatikus fejlődésmenetének alapos megismerése vezethet el, mert csak ennek alapján lehet meghatározni, hogy mely életkorban, milyen értelmi és fizikai fejlődési szakaszhoz, milyen tartalmú eszköz lehet hasznos, azaz mihez, mivel "illeszkedjen" a játékszer.

Fontos az eszközök méretbeli illeszkedése is, a testméretek és arányok változása miatt. E feladatok szülői, nevelői megoldása jelenleg még csak józan ésszel, tapasztalati úton valósulhat meg, mert egyelőre ilyen tartalmú, részletes útmutatót (de alapvető vizsgálatokat is!) keveset találunk hazánkban.

A játékeszközök tervezői és készítői számára az "illeszkedésnek" lehet a fentieken túlmutató kérdése az is, hogy a felnőttek milyen tartalmakat szeretnének tudatosítani a játékeszközökön keresztül. Ennek meghatározásához elsősorban a jövő generációk neveléséért felelősök, szülők, nevelők egyetértésére van szükség, különös tekintettel "új" európaiságunkra, amelyek a további hazai kutatásokat és az azokból fakadó mindennapi stratégiákat életre hívhatják.