Bemutatjuk

«Szerzőink «Vissza a szerző cikkeinek listájához

Rocháné Büdy Annamária:

Zorkóczy Miklósné - Éva

- A Szerző fotóival -

Egyszer láttam a Budapesti Babaklubban, de csak a szemünk találkozott egy pillantás erejéig. Nem beszélgettünk. Másodszor a győri Babakonferencián futottunk össze egy pillanatra, tanfolyama szünetében, rohant, ám meghallgattam a középkori textilanyag fajtákról szóló előadását. Mind a kétszer fölkeltette a figyelmemet erős egyénisége, biztos tudása, találékony anyaghasználata és nagy tapasztalata. Részletesen kidolgozott viseletes babáit akkor már több helyen láttam, Győrben, Budapesten. Többet akartam tudni róla.

- Szenvedély nélkül élni sem lehet! - hallom rekedtes, jellegzetes hangját. - Hogy mi az izgalmas ebben? Az egész. Amit nem tudok. A múlt feltámasztásának véget nem érő próbálkozásai. Az EMBER, aki akkor élt, szeretett, haragudott, hazudott, cifrálkodott; ősanyáink, akikből kiszakadtunk. ELEINK. Minden babájába a lelkének egy darabját is belevarrja.

Ha freudi elemzések alapján kívánnám Éva pályafutását boncolgatni, téves következtetésekre jutnék: Éva igencsak eleven gyermekkort élt a Viharsarok egyik csücskében, Dévaványán, barangolt a mezőkön, szőrén ülte a lovat, a falusi gyermektársadalom életét élte és ritkán volt kezében baba. Budapesten kezdett el "babázni". Talán a paraszti EMBER iránti természetes érdeklődésének köszönhető ez a tökéletesre való törekvés és állandó munka, ami Évát jellemzi.

Mi volt a kezdet? - Vendégekkel fent jártam a várban. Egy spagettilábú, affektáló külföldi úr csicsásnak mondta a mi viseleteinket. Én meg mondtam magamban: na, majd én megmutatom! Hát, gyártom a parasztjaimat. Talán nemzeti öntudat ez. Az bizony. Nincs kétség efelől. És milyen jó, hogy van! Nem politizál, nem hőbörög, hanem teremt a két kezével. Múltat. Múltunkat adja vissza, amit a mai képernyős világunkban nehezen idézhetnénk elő.

Zorkóczy Miklósné, Éva büszkén vállalja, hogy autodidakta. Ami a technikáját illeti, sajátja, s küzdelmes hosszú évek munkájával dolgozta ki. Az elméleti tudnivalókat is sajátos úton szerezte, muzeológusokkal, viseletkutatókkal való beszélgetései alapján, no és persze könyvekből, "helyszínelésekből", szinte belevetette magát a néprajzi múzeumok gyűjteményeibe, a gyakorlatban is tanult, tanul szüntelen. A SZAKMA maga tanít engem a mai napig. - mondja meggyőződéssel.

Ma már kevés esély van arra, hogy a tájegységek viseleteit élőben tanulmányozhassuk. Mégis Éva terepmunkát is végez mielőtt nekilát egy-egy viselet kidolgozásának. - Sajnos, ma már mindenki csak az emlékeire hagyatkozhat, ami több esetben tévesnek bizonyul, a helyszíneken látnom kell az ottani embereket. A temetők nekem nagyon fontosak. Ha tehetem, tiszteletemet teszem a régi síroknál. Itt lehet a fejfákról a NEVEKET megtudni, mikor mi volt a divatos, általában meddig éltek, mikor kezdődött az öregedés.

Mindennek fontos szerepe van a hiteleshez igencsak közeledő viseletek bemutatásához. Egy nyíregyházi, majd egy győri előadásán Éva kifejtette, hogy mindig igyekszik az adott, megörökített tájegység lakóinak régi, korabeli antropológiai arculatát is megadni az öltöztetett babái testarányaiban. Érdemes megfigyelni az arcokat, termetet és testtartást is a babáin!



1. Zala megyei viseletek. Kép a balassagyarmati pályamű kiállítás egyik vitrinéről.

Éva útja a mai "mutogatásig" hosszú, göröngyös. A kezdeti sikertelenségek idején élete párja, Zorkóczy Miklós mérnök sarkallta kitartásra, bírálta a babákat, bízott benne. Ma ő rendezi minden kiállítását. Éva számára egy jól sikerült baba örömöt, kételyt, munkát, kínlódást jelent. A készítés-bírálat-szétbontás-újrakészítés tapasztalatszerzésében sokan segítették, hosszú lenne a névsor, ha mindenkit felsorolnánk. Éva lelkesedése magukkal sodorta őket, időt szakítottak a vele való beszélgetésre, babái bírálására. Ezen önzetlen munka eredménye lett egy eddig több, mint száz, körülbelül 50 centiméteres magasságú babából álló, részleteiben is kidolgozott viseletes gyűjtemény, a szegényparaszti rétegektől, a nemzetiségeken keresztül az urasig. - Sokszor és sok helyen megírtam már: a magyar népviselet lehelefinoman vezeti át a nőt az életen. Az állapotjelzők meghatározzák korát, családi állapotát, vagyoni és vallási hovatartozását, hogy az öltözetet mikor és milyen alkalommal viseli. Ezek szigorú szabályok voltak. Minél több dísz van valamin, annál jobban takar. Az egyszerűbb darabok kidolgozottabbak, tisztábban mutatják a jellegzetes vonalakat. A díszesebeknél a díszítőelemek elkészítése néha hosszabb időbe telik, mint maga a ruházat. Ám a pici alakon a ruha sem az eredeti anyagból, sem az eredeti szabásvonallal nem készülhet. - magyarázza. Éva nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy olyan eredeti női "furfangokon" alapuló alakot formáló alsóöltözetet készítsen a babáinak, melyek visszaadják az adott tájegység antropológiai jellemzőit is. Újabb babáit úgy alkotja, hogy járja a múzeumokat és a viseletkutatók véleménye alapján választja ki a következő feledésbe merült öltözet "babás" megjelenítését. Sokszor egy-egy textilgyűjteményben meglátott régi eredeti ruha készteti erre. Szűkebb pátriájának környéke is érdekes feldolgozás előtt álló témaként várja őt.

Nyíregyháza-Butykára miatta utaztam, mert látni akartam, hogy a mindenki által könnyen elkészíthető Róza babáját, és annak éppen a soron következő tájegységi viselet szerinti öltöztetését hogyan magyarázza. Éva imádja a tudását továbbadni, a szépről beszélni. Született pedagógus. Remek előadó. Élvezi, hogy hallgatói továbbviszik azt, amit mond, az ország négy csücskébe széthordják, hogy részesei akarnak lenni egy egésznek, amit úgy hívnak: NEMZETI KULTÚRA. Éva tanfolyamán figyeltem: megmutat ő minden nehezebb fogást készséggel. A résztvevők kézügyességétől függően, az eredmény változatos. Talán pont ez a jó az ilyen közös munkáknál.



2. Balra sárközi, fent kapuvári, lent Veszprém megyei babák a balassagyarmati kiállításról.

Zorkóczy Miklósné véglegesen eljegyezte magát a népművészettel. 1995-ben a népi iparművész címet kapta meg. 2004-ben "Mesterremek" díjjal ismerték el életmunkáját. Ám Zorkóczy Miklósné másként érez, más jutalmakat is osztott neki ügyes keze, tudása: Az első igazi az volt - meséli -, amikor dr. Flórián Mária azt mondta a kiállított babáimra - "Hm, hm". Ez volt életem egyik nagy célja. Ez előtt, egyszer azt mondtam a Népi Iparművészeti Tanácsban, hogy akkor nyugszom meg, ha Mária csak annyit mond: hm. És kétszer mondta! Amikor dr. Varga Marianna azt mondta egyik babámra - "Randa", ész nélkül javítottam. Nagyon jólesett, hogy partnerként kezelt. Mégsem érzem magam a csúcson, inkább a földön vagyok. Remélem, még soká itt is maradok. Ha megcsapna a TÖKÉLETESSÉG szele, leteszem a tűt! Amíg szorongok, amíg kételkedem magamban, amíg más munkájára képes vagyok rácsodálkozni, sőt!, jól titkolva, irigykedni benne arra, amit én még nem tudok, addig kell csinálnom. Azután már csak lefelé van út. Azt nem akarnám! - fűzi hozzá.

Ellentmondva, megjegyezném, hogy Éva pályája töretlen: "csak" 2004-ben egy nagy összefoglaló kiállítását, az "Egy hazában" címűt, a balassagyarmati Palóc Múzeum fogadta be csaknem fél évre. Itt 68 babán mutatta be a magyar tájak viseleteit. Vándorkiállítás ez, reméljük, még sok helyen láthatjuk! Kész babáinak száma százon fölül mozog, többet múzeumokban helyezett el, vagy éppen ezek felkérésére készített. Ezen kívül, nemcsak viseletes babákat készít, hanem régi korok öltözeteiben is szívesen kalandozik. Ez számára csak játékot, örömteli kicsapongást jelent, bár kosztümös babáit ugyanolyan alapossággal készíti, mint a viseleteseket. 2005 tavaszán nyílik, a balatonszentgyörgyi Csillagvárban, az új Huszár Múzeumban, egy állandó kiállítás, ahol régi korok huszárviseleteit jeleníti meg több, mint két tucat babán.



3. Baranya megyei babák a balassagyarmati kiállításról.

Vendégkönyvek több kötetét képezik a kiállításlátogatók véleménye. - Örülök nekik, hisz azért dolgozom, hogy mutassak valamit a közös múltunkból. Úgy érzem, a néző benne van a nagy EGÉSZBEN, és én nyújthattam ezt az érzést neki. Ha a lelkében csak két babát visz tovább magával, csak ennyi marad, már akkor is adtam. Tehettem. Jót.

Éva legközelebbi tervei során a palóc népegység viseleteinek a feldolgozására kerül sor, dr. Kapros Márta vezetésével, ami legalább két évi munkát jelent. Majd a Dél-Alfölddel folytatná, beleértve az ott élő összes nemzetiséget, természetesen, hisz köztük nevelkedett. Azután a Vajdaság jön majd. Témája van bőven. - A jászok áldott keze és művészi érzéke, a kunok tartása és a tótok pedáns szorgalma hordták össze azt a sejthalmazt, amiből lettem - mondja meggyőződéssel. Őseinek becsületére legyen mondva, Zorkóczy Miklósné, Éva lelkiismeretesen ápolja a nemzeti kisebbségek hagyományos viseleteit is, nehogy az absztrahálás köde boruljon rájuk.

Kesergünk eleget, sziszifuszi munkát végeznek hontársaink, hogy a múlt népművészetét élőbbé próbáljuk varázsolni. Zorkóczy Miklósné Éva az egyike sokunknak, akinek ez sikerül. Elég egy kicsit elidőzni kiállításain, hogy Éva nézőközönségének reakcióit is érzékeljük. Nincs olyan ember, se férfi, se nő, se gyermek, se felnőtt, aki betérvén, ne csodálkozna rá ezekre a kis, büszke emberalakokra, "akik" még napjainkban is ilyen szépen, tisztességgel, hitelesen viselik múltunk paraszti társadalmának egyik tükrét, a ruhát. A ruha teszi az embert. Jó értelemben véve.

Xalapa, Veracruz Állam, Mexikói Egyesült Államok, 2005. Szent Bálint napján.
annamabudy@yahoo.com