Advent

Adventi rendezvénysorozat Óbudán

Kézműves árusítók kerestetnek

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesznek adventi programok Óbudán. A megszokott látnivalóktól, programoktól eltérően azonban idén újdonságokkal is készül a III. kerület vezetése: Óbuda szíve, a Fő tér ezúttal nemcsak egy fesztivál helyszíne lesz, de lehetőséget ad a korcsolyázás kedvelőinek a téren felállított műjégpálya díjmentes használatára is december 1. és január 2. között. A vásári finomságok, a tea és a forralt bor mellett lesz kirakodóvásár, a látogatók kedvükre válogathatnak az igényes ajándék- és dísztárgyak között.

Az adventi hétvégéken a szervezők kiemelt rendezvényekkel várják az érdeklődőket: a zenei produkciók mellett színházi előadások is szerepelnek az ünnepi programban; lesz emellett műkorcsolyabemutató, jégszobor show és faragás, és tűz-zsonglőrök kápráztatják el a közönséget művészi játékukkal. Az ünnepi díszbe és fényárba öltöztetett Fő téren emellett hétköznap gyermekműsorok, óvodai és iskolai előadások, betlehemes játékok várják az ünnepelni vágyókat az Advent teljes időtartama alatt.

Az Önkormányzat szívesen látná Társaságunk játékkészítőit mint árusítókat. Erre a célra fabódékat (2x3m) bocsát rendelkezésre. Egy bódé bérleti díja 30.000 Ft + ÁFA/hét (nettó 98.571+Áfa, a vásár teljes időtartamára 118.286 Ft).

Több játékkészítő társulása is lehetséges, a Társaság vállalja az együttműködni kívánók összehozását. A jelentkezéseket mielőbb az 1/315-6193, és a 20/493-5412 telefonszámon, ill. a Társaság e-mail címén várjuk: kamjatek@invitel.hu